Az elmúlt években még bevásárolt volna a magyar állam a Dunaferrbe. Schanda Tamás ITM-államtitkár most ismét azt közölte Tóth Bertalan MSZP-s képviselő állami segítségnyújtást firtató kérdésére, hogy "egy magánvállalat belső problémájának" tekintik az ügyet, az államnak nincs joga és lehetősége beavatkozni. Tóth Bertalan szerint a kormány a Mátrai Erőműnek szinte azonnal több tízmilliárdos segítséget tudott nyújtani, most pedig tétlenül nézi, ahogy több ezer dunaújvárosi küzd a létbizonytalansággal.
Szerző(k): Domokos ErikaA vasérc árának évtizedes csúcsra emelkedése tompítja Kína nyomásgyakorlási taktikáját a világkereskedelemben. Vissza is foghatja a kínai növekedést, miközben az Egyesült Államok bő 30 éve nem látott GDP-bővülést produkálhat.
Szerző(k): Szabó DánielAz acélöntöde orosz tulajdonosai azt állították, hogy egy Habsburg-Lotharingen nevű férfi felelt a múlt heti zsoldoscsapat feltűnéséért a Dunaferr gyáránál. Habsburg György szerint viszont nem egy család tagjáról van szó.
Szerző(k): Szabó DánielElőszerződést kötött az ISD Dunaferr Zrt. és a Bécsben bejegyzett, nehézipari cégekkel, kazah háttérrel rendelkező, tőkeerős Safin GmbH, valamint új cégként bejegyzés alatt van a Safin Donau Acélipari Zrt. dunaújvárosi székhellyel - derült ki a vállalat vezető jogászának hétfői sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA megújuló energia után, akár már holnap zöld lesz a hidrogén, de egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz is, hogy a vasból és acélból is legyen zöld. Nem a színe, hanem az eredete és az előállítása lesz a tradicionális gyártásúnál sokkal-sokkal környezetkímélőbb. És ha ez a mutatvány a svédeknek sikerül, ezzel tizedével lejjebb húzzák az egész ország szén-dioxid-kibocsátását is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánPolitikai spekulációkhoz vezet a Dunaferr bizonytalan jövője, ugyanis Dunaújvárosban általában úgy gondolják az emberek, hogy a kormány megmenthetné a céget, ha akarná. Találgatják, miért nem teszi.
Szerző(k): Komócsin SándorA Posco, Dél-Korea egyik legnagyobb vállalata távozni készül Mianmarból, ahol tarthatatlannak tartja a jelenleg is zajló erőszakos belviszályt. Bonyolítja a helyzetet, hogy a vállalatnak szerteágazó, és jövedelmező gazdasági összefonódása van a helyi rendszerrel.
Szerző(k): Rácz GergőA Dunaferr befektetőjével a szerződés aláírása a napokban megtörtént, hatályba lépésének már csak néhány további feltétele van, amelyek előreláthatólag heteken belül teljesülnek - közölte az ISD Dunaferr Zrt. szerdán az MTI-vel. A befektető kilétéről nem adtak tájékoztatást.
Szerző(k): Szepesi Anita