Nagy Péter az MTI szerint elmondta, hogy a befektető "szeptember óta működteti a céget", beszállítja az acélgyártáshoz szükséges alapanyagok nagy részét, de a megállapodás értelmében kész a működtetést és a két fél közötti kapcsolatot magasabb szintre emelni. Megjegyezte, hogy a szerződés végleges formája még kidolgozás alatt áll.

A Dunaferr március 17-én közölte az MTI-vel, hogy aláírták a befektetői szerződést, de akkor még a befektetőt nem nevezték meg.

A jogász arról is beszélt, hogy a Safin által biztosított alapanyagokból a Dunaferr késztermékeket gyárt, majd a befektetővel együttműködve értékesíti azokat és a "megmunkálási megállapodás alapján" a befolyó bevételből a részesedés arányos a két fél hozzájárulása függvényében.

Nem tett jót a hétvégi cirkusz

Nagy Péter jelezte, hogy a Safin decemberig 60 napos fizetési határidővel szállított alapanyagokat, ám a cég körüli bizonytalanságokra reagálva most már azonnali fizetéssel szállít, ezért jelenleg engedményezéssel, a vevők a Safinnak direktben fizetnek, így jut a Dunaferr alapanyaghoz és elégíti ki a vásárlók igényeit, akik "sorban állnak minden egyes kilogramm acélért". Úgy vélte, ha nyugalom lenne a cég körül, akkor a termelés is emelkedhetne a jelenlegi 30 százalékról, hiszen az acéliparban régóta nem tapasztalt konjunktúra van.

A jogi vezető kiemelte: az elmúlt hónapok negatív hírei közel hatmilliárd forintos kárt okoztak a Dunaferrnek, ami leginkább tőkevesztést jelent, hiszen az addig hitelező partnerek megszüntették a Safinhoz hasonló, rugalmas elszámolásokat és áttértek az előrefizetésre.

Bonyodalmak a cég vezetésében

A jogász beszélt a Cipruson bejegyzett Steelhold Limited cégről, amely a privatizáció óta tulajdonolja a Dunaferrt, s amelyben 25 százalék-1 szavazattal Szergej Taruta, ugyanekkora részben az orosz Oleg Mkrtchan, valamint 50 százalék+2 szavazatos többséggel az orosz állami Vnyesekonombanknak van részesedése. A tulajdonos körüli kálvária szeptemberben kezdődött, amikor három orosz igazgatósági tag lemondott tagságáról, ezzel határozatképtelen lett az igazgatóság, s közben a felügyelőbizottság mandátuma is lejárt - tette hozzá.

Mint mondta, azóta Szergej Taruta különböző jogtalan módszerekkel próbálja átvenni a Dunaferr teljes irányítását, ám azokat a magyar bíróságok jogerős döntései megakadályozták. Próbálkozott hamisított ciprusi meghatalmazásokkal is, ebben az ügyben a Nemzeti Nyomozóirodánál nyomozás van folyamatban. A Vnyesekonombank pedig Cipruson elérte, hogy sem a Steelhold, sem egyéb tulajdonosok a Dunaferr ügyében lépéseket nem tehetnek.

A szakszervezetet is beperelte a cég

Nagy Péter megemlítette azt is, hogy "Szergej Taruta maga mellé állította a Dunaferr Vasas Szakszervezet vezetőit, akik tavaly év végén nekiálltak lejáratni a céget". A vezetőket a cég elbocsátotta, illetve keresetlevelet nyújtott be a bíróságon a szakszervezet ellen, ugyanis bizonyíthatóan 5,7 milliárdos veszteséget okoztak a Dunaferrnek.

Elmondta, hogy a cégcsoport havi munkabérköltsége kétmilliárd forint, továbbra is havonta kétszer fizetnek bért, emellett többek között az alapanyagokért és az energiáért is folyamatosan fizetniük kell. Rámutatott, azért kellene egyből tőkeemelés a vállalatnál, hogy ezek a problémák megszűnjenek.

Nagy Péter közölte: a legfőbb általános vezérigazgató-helyettes, Evgeny Tankhilevich cégvezetői megbízatása lejárt szeptember 30-án, nincs képviseleti joga, nem gyakorolja az aláírási jogot sem. Ügyleti meghatalmazást adott még cégvezetőként igazgatóknak ügycsoportokra bontva, így ők képviselik a Dunaferrt a különböző ügyekben. A Safinnal kötött megállapodást is Sevcsik Mónika munkaerőtoborzásért és személyiügyekért felelős vezető szignózta.

Felszámolásra nincs jogerős végzés

Kérdésre elmondta, hogy felszámolási eljárásban nincs jogerős végzés a cég ellen.

Magyarország legnagyobb kohászati vállalatának válságához nagyban hozzájárul, hogy az ISD Dunaferr Zrt. irányításáért lassan egy éve folyik a harc az orosz többségi tulajdonos és az ukrán kisebbségi tulajdonos között.

A társaság helyzetét munkaügyi konfliktus is rontja, miután Evgeny Tankhilevich a Dunaferr nevében tavaly augusztusban egyoldalúan felmondta a hatályos kollektív szerződést, amely február 14-ig élt, így azóta kollektív szerződése sincs a cégnek.

Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,7 millió tonna. A nyilvános cégadatok szerint a 4500 munkavállalót foglalkoztató ISD Dunaferr Zrt. 2018-ban 368 milliárd forint nettó árbevétel mellett 10,6 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el, és legalább húszezer ember megélhetése kötődik a vasműhöz.