Megvan a biztonságos úti célok friss listája az idei nyárra, egyúttal a német külügy utazási figyelmeztetést adott ki öt mediterrán ország vonatkozásában, amelyek között a magyarok körében is népszerű nyaralóhelyek szerepelnek.
Szerző(k): T. K.A nem túl távoli országokban is találni szép számmal olyan kis titkos strandokat, ahol nem kell turistaözönre számítani. Cserébe gyönyörűek.
Szerző(k): G. É.Bár még sehol sincs a Covid-járvány előtti időszakhoz képest, lassan növekszik az Oroszországba irányuló turizmus. Azért meglehetősen szűk azon államok köre, ahonnan a látogatók érkeznek.
Szerző(k): G. É.Idén már száznál is többen vesztették életüket a török fővárosban pancsolt szesz miatt, sokakat pedig mérgezés miatt kórházakban kezelnek.
Szerző(k): G. É.Az első egyetemes zsinat megnyitásának 1700. évfordulójára emlékeznek május 20-án, amelyet Nagy Constantinus római császár hívott össze Niceában 325-ben.
Szerző(k): V. G.Oroszország kész feltételek nélkül tárgyalóasztalhoz ülni Ukrajnával – mondta a Kreml szóvivője. A béketárgyalások helyszíne Isztambul lehet, ám kérdés, hogy Vlagyimir Putyin hajlandó-e személyesen is megjelenni.
Szerző(k): K. P.Az amerikai elnök már kételkedik abban, hogy Ukrajna egyezséget fog kötni Putyinnal. Zelenszkij azt üzente, hogy várja az orosz elnökkel való csütörtöki találkozót.
Szerző(k): Vermes ÁdámMár csepegtetik a feltételeiket a béketárgyalásokhoz kapcsolódóan az oroszok, miközben a két államfő telefonon beszélgetett. A Putyinnal egyeztető Erdogan kijelentette, kész mindennemű segítséget megadni.
Szerző(k): Sándor Zoltán