Törökországban egy állami egészségügyi kampány keretében megmérik a járókelők súlyát az utcákon és köztereken. Az egészségügyi tárca „Ismerd meg az ideális testsúlyod, élj egészségesen” programja az elhízás elleni küzdelemben hivatott segíteni. Recep Tayyip Erdogan bírálói azonban emberek megaláztatásával vádolják a török elnököt.
Az akcióval tízmillió embert érnének el két hónap alatt – ismertette Kemal Memisoglu egészségügyi miniszter az X-en.
Egészségügyi szakembereink köztereken és egyéb olyan tevékenységi pontokon, ahol polgáraink tartózkodnak, testmagasságot, testsúlyt és testtömegindexet (BMI) mérnek
– tette hozzá.
A kampányt 81 tartományban folytatják május 10-től július 10-ig.
Szeretnénk a túlsúly okozta károkat tudatosítani és az egészséges életmód kultúráját terjeszteni – közölte tovább a tárcavezető.
A magas, 25 feletti BMI-vel rendelkező embereket egészségügyi intézményekbe irányítják, ahol egyebek között dietetikai tanácsadást ajánlanak fel számukra.
Muhammed Emin Demirkol közegészségügyért felelős főigazgató az Anadolu hírügynökségnek elmondta, hogy
tíz török állampolgárból hat túlsúlyos, illetve elhízott.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint európai összehasonlításban magasnak számít a túlsúlyos emberek aránya Törökországban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából