Megjelent a 2025-ös lista Németország leggazdagabb embereiről – eszerint nyugati partnerünknél még soha nem volt annyi milliárdos, mint idén, a dobogón pedig a magyar piacon is közismert cégek tulajdonosai állnak.
Szerző(k): T. K.Új harci repülőkkel fejlesztik a német hadsereget, ez pedig közel 1500 milliárd forintnyi összeget emészt fel.
Szerző(k): EconomxA legnagyobb német tartomány kormánya rekordsebességgel fogadta el, és már a törvényhozás elé is terjesztette javaslatát, amellyel bővítené a rendőrség jogköreit: befoghatnák vagy akár le is lőhetnék a veszélyesnek tartott drónokat.
Szerző(k): T. E.Felszólította a hatóság egy bajor város lakosságát, hogy maradjanak otthon, mert egy közeli ipartelepről mérgező anyag kerülhetett a levegőbe.
Szerző(k): G. É.Újabb javaslat verte ki a biztosítékot a németeknél: a tekintélyes berlini gazdaságkutató intézet, a DIW szerint korhatárt kéne bevezetni a szavazati jogra, amitől 70 év felett megfosztanák a nyugdíjasokat, hogy a fiataloknak ne kelljen aránytalanul elszenvednie az idősek politikai döntéseit.
Szerző(k): T. K.Biztonsági források szerint az 57 éves Stalzert több helyen megszúrták, a fia talált rá herdeckei lakásában.
Szerző(k): EconomxA német fővárosban több tüntetést és megemlékezést is tartanak, s a hatóságok időzített bombaként kezelik a helyzetet.
Szerző(k): EconomxA Friedrich Merz nevével fémjelzett kormánykoalíció úgy döntött, adóengedménnyel kedveskedik az e-autókat gyártó cégeknek. Mindezt Európa gazdasági motorjának vezetői a zöldítés jegyében teszik.
Szerző(k): Sándor Zoltán