A berlini hatóságok jelentős rendőri készültséggel várják a Hamász 2023. október 7-i izraeli támadásának második évfordulóját, kedden megemlékezések és ellentüntetések is várhatók a német fővárosban. Körülbelül 1400 rendőr, több tartományból érkezve, egész napos szolgálatot teljesít, miután a német hatóságok három férfit letartóztattak, akik az ügyészség szerint izraeli és zsidó intézmények elleni támadásokra készültek – írja az Index.
Barbara Slowik Meisel berlini rendőrfőnök a Tagesspiegel lapnak nyilatkozva „feszült biztonsági helyzetről” beszélt. „Mindenre felkészülünk, és éjjel-nappal jelen akarunk lenni” – fogalmazott. Bár konkrét fenyegetésről nincs információ, a hatóság spontán tüntetésekre és akciókra számít. A rendőrfőnök kiemelte, hogy
a zsidó és izraeli intézmények védelme, valamint az esetleges bűncselekmények gyors kezelése elsőbbséget élvez, emlékeztetve a manchesteri zsinagóga elleni támadásra.
A rendőrség eközben palesztinpárti és Izrael-ellenes tüntetésekre is készül. Este 18 órakor az Alexanderplatzon tartják az „Állítsátok meg a népirtást” demonstrációt, 150 bejelentett résztvevővel. A szervezők felhívásaiban olyan jelszavak szerepelnek, mint „A teljes felszabadulásig” és „Áraszd el Berlin utcáit”, a Hamász 2023-as támadását „hősies kitörésként” és „a forradalmi remény jelzőfényeként” említik.
A BBC szerint
három embert már letartóztattak Berlinben, akiket a szövetségi ügyészség szerint izraeli és zsidó intézmények elleni merényletek előkészítésével gyanúsítanak.
A letartóztatottak közül kettő német állampolgár, egy pedig Libanonban született. Náluk a nyomozók AK–47 típusú gépkarabélyt, több pisztolyt és jelentős mennyiségű lőszert találtak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér