Dieter Schwarz, a Lidl és a Kaufland szupermarketlánc alapítója ismét a leggazdagabb németek listájának élén áll – közölte az 500 fős elitklub friss rangsorát összeállító Manager Magazin, amely szerint a 86 éves férfi vagyona körülbelül 46,5 milliárd euró (azaz körülbelül 18 ezer milliárd forint) – ez közel 3 milliárd euróval több, mint tavaly.
Egy autógyártó és egy gyógyszercég is az elitklubban
A második és harmadik helyen, akárcsak az előző évben, a BMW örökösei, Susanne Klatten és Stefan Quandt állnak 36,1 milliárd euró (~14 ezer milliárd forint) becsült vagyonnal, valamint az Aldi Süd diszkontlánc mögött álló Albrecht és Heister családok, körülbelül 27,7 milliárd euróval (~10,8 ezer milliárd forint).
A Merck család, amelynek neve szorosan összefonódik a darmstadti székhelyű gyógyszeripari és vegyipari vállalattal, idén a negyedik helyre csúszott vissza.
Egyre több a milliárdos a németeknél
A magazin számításai szerint a lista 2001-es, első megjelenése óta a száz leggazdagabb német teljes vagyona csaknem megháromszorozódott, 263 milliárd euróról 758 milliárd euróra nőtt. Viszonyításképpen: ugyanezen időszak alatt a bruttó hazai termék (GDP) csak megduplázódott Németországban.
Jelenleg összesen 256 milliárdos él fő nyugati partnerünknél, ami új rekordot jelent – tavalyhoz képest hét ember lépett be a legtehetősebbek táborába.
Ráadásul, idén először az ötszáz leggazdagabb polgár több mint felének a vagyona meghaladja az egymilliárd eurót – mutat rá a Morgenpost.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget