2025 harmadik negyedévében a magyar GDP 0,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakát, az előző negyedévhez képest azonban nem változott a gazdaság teljesítménye.
Szerző(k): T. E.Palkovics László kormánybiztos szerint Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájával immár egyértelmű cél, hogy az MI-megoldások ne csak a nagyvállalatok privilégiumai legyenek, hanem a kkv-szektor versenyképességéhez is nagy mértékben hozzájáruljanak, de legalább ilyen fontos 2030-ig az MI-tudatos társadalom kialakítása is. Rigó Csaba Balázs GVH-elnök üdvözölte, hogy a szeptemberben elfogadott, frissített stratégia több pontja összhangban áll a hatóság piackutatásának eredményeivel. Pikéthy Árpád (IBM) szerint nincs alternatívája az etikus MI-nek, Urbán Zsolt (ICT Global) pedig a végrehajtás-orientált keretrendszer jelentőségéről beszélt.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsEgy tucat nyugat-magyarországi vasútállomást közel 2 milliárd forintból fejlesztenek, hogy a polgári forgalom mellett a katonai logisztikai igényeket is ki tudják szolgálni.
Szerző(k): T. E.Az amerikai NATO-nagykövet szerint Magyarország eddig semmit sem tett azért, hogy csökkentse az orosz energiától való függőségét, pedig Washington szerint ez sürgető lenne, és kész segítséget nyújtani az átállásban.
Szerző(k): T. E.Éves bázison durván 40 százalékkal csökkent az ukrán agrárexport az ide első kilenc hónapban.
Szerző(k): Gulyás ÁbelIszonyúan nagy eltéréseket mutat Magyarország, ha a földrajzi régióinkat átszövő szegénységi kockázatot vesszük górcső alá. Grafikonon mutatjuk, hogy az EU-szerte is látható végletek a hazai kasztosodási tendencia szempontjából sem vigasztalóak. Végérvényesen leszakad az ország külső karéja?
Szerző(k): Sándor ZoltánA Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára megosztotta, hogyan lehet ismételten kérelmezni a nyugdíjasok élelmiszer-utalványának kiküldését, ha valaki nem tartózkodott otthon.
Szerző(k): EconomxAz eurót használó és az EU-s tagállamok szerény kilengésekkel tartják mederben az áremelkedés mértékét, de ez a kontinens kelet-európai részéről már aligha mondható el. A múlt havi éves infláció tagállami összevetését sűrítjük grafikonba, melyen kirajzolódik az is, hazánk hogyan teljesített a mögöttünk hagyott esztendő folyamán. De a nyugdíjak vásárlóereje bírja a strapát, vagy tényleg plusz havi nyugdíjra van szükség?
Szerző(k): Sándor Zoltán