Matt Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete szerint az olyan országoknak, mint Magyarország, Törökország és Szlovákia, amelyek továbbra is orosz olajat és gázt vásárolnak, mielőbb tervet kell kidolgozniuk és végrehajtaniuk, hogy függetlenedjenek az orosz energiahordozóktól.
„Az az elvárásunk, hogy ezek az országok kidolgozzanak és végrehajtsanak egy olyan tervet, ami fokozatosan leválasztja őket az orosz olajról és gázról” - szúrta ki a Telex Matt Whitaker a Fox Newsnak adott interjújában. Hozzátette: Magyarország, ellentétben sok szomszédjával, eddig semmilyen tervet nem készített, és nem is tett aktív lépéseket ebben az irányban.
Kapcsolódó
„Továbbra is együtt fogunk dolgozni velük, és az olyan szomszédjaikkal is, mint Horvátország, akik tudnak nekik segíteni a leválásban” - mondta, azzal a kiegészítéssel, hogy ez a vezeték a következő években le lesz zárva, az Egyesült Államok pedig segíteni fog az átállásban Magyarországnak, mint „jó szövetségese”.
Azt is kijelentette, hogy ebben a szituációban Donald Trumpnál van az összes ütőkártya, és hogy Oroszország jelenleg gyengének tűnik. „Be kellene fejezniük ezt a háborút, ezt az öldöklést, nem nyernek területeket, minden egyes héten veszítenek a csatatéren Ukrajnával szemben” - mondta Whitaker.
Az Európai Unió (EU) energiaügyi miniszterei egy hete támogatták azt a javaslatot, amely az orosz olaj- és gázimport 2028. január 1-jéig történő fokozatos megszüntetését irányozza elő. Erre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy „ez visszaveti a gazdasági teljesítményünket, és veszélyezteti a magyar családok alacsony rezsiköltségeit”.
Orbán Viktor és Donald Trump szeptember végén telefonon egyeztettek Magyarország orosz energiafüggéséről. A beszélgetést követően az amerikai elnök egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy megérti, Magyarország földrajzi helyzete és infrastrukturális korlátai miatt nem tud könnyen leválni az orosz olajról és földgázról, és nem igazságos Magyarországot és Szlovákiát hibáztatni az energiafüggőség miatt, mivel ezek az országok nem rendelkeznek tengeri kijárattal, így alternatív forrásokból sem könnyű energiát beszerezniük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt