Igazságossá kell tenni a nyugdíjemelés technikáját és a 13. havi nyugdíjra szánt összeg elosztását - mondta Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke.
Szerző(k): Domokos LászlóElhunyt 62 éves korában Mandur László, az MSZP egykori politikusa, az Országgyűlés korábbi alelnöke, fotográfus - közölte az MSZP a Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szabó DánielIsmét csak közérdekű adatigénylésre árult el részleteket a 300 milliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzésekről az azokat bonyolító külügyminisztérium. Összesen 16 863 darab gépet vettek a koronavírus-járványra hivatkozva. Jelenleg 82 ilyen beteget kell lélegeztetni.
Szerző(k): Domokos ErikaKunhalmi Ágnest és Tóth Bertalan választotta az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusa. A szocialista párt történetében először választott vezetőinek társelnököket - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaHatározatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után véget ért az Országgyűlés hétfői, rendkívüli ülése, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) azért kezdeményezett, mert álláspontjuk szerint a miniszterelnök a júliusi EU-csúcson szembement az Országgyűlés egy korábbi döntésével.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHosszan tartó, gyógyíthatatlan betegséget követően, életének nyolcvanadik évében hétfőn elhunyt Kósáné Kovács Magda baloldali politikus, a Horn-kormány munkaügyi minisztere, volt európai parlamenti képviselő - írja a Népszava.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚjraindult az a büntetőper, amelyben Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával, valamint közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség.
Szerző(k): Domokos LászlóAz MSZP szerint Magyarországnak egyértelmű érdeke, hogy bevezesse az eurót és ezzel stabilizálja uniós tagságát - mondta Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője.
Szerző(k): Domokos László