Európa szerte szorul az élelmiszerkereskedelem, miután a magas árak miatt a vásárlók már több országban indítottak közvetlen háborút a láncok ellen. Horvátország, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Szerbia után most a svédeknél is a szupermarketek és a nagy termelők oligopóliumára zúdul a népharag, amiért a profitjukat helyezik előtérbe a lakosság érdekeivel szemben. A fogyasztói bojkott nemcsak az üzleteket, hanem az élelmiszeripar óriásait is sújtja.
Szerző(k): Thurzó KatalinMegerősítette a Nemzetgazdasági Minisztérium a nyugdíjemelést, amelyet törvényi kötelezettségénél fogva az infláció alakulásával módosítania kell. Januárban az emelés 3,2 százalék volt, most a várakozások 4,5 százalékra módosulnak.
Szerző(k): EconomxA tegnapi kormányinfó után attól volt hangos a közélet, hogy a nyugdíjasok pénzét emeli a kormány. Ami most történik azonban, az kötelező kormányzati lépés, mert a nyugdíjaknak az inflációt kell követniük, és az magasabb lesz, mint az év elején jósolt összeg. A hangzatos 36 ezres összeg, amit egy átlagnyugdíjas kap, az egyszeri, visszamenőleges összeg, de aki 100 ezer forintból próbál kijönni egy hónapban, az csak 12 ezert kap visszamenőlegesen, a havi nyugdíja pedig 1200 forinttal emelkedik.
Szerző(k): L. K.Patyomkin faluhoz hasonlítják Ausztriát friss tavaszi előrejelzésükben a vezető gazdaságkutatók, akik szerint olyannyira hanyatlik az ország teljesítménye, hogy nyugati szomszédunkban harmadik éve idén is recesszió van. Ezt pedig már a lakosság elől sem lehet tovább titkolni, mert hamarosan zsebbe nyúlhatnak a válság finanszírozására.
Szerző(k): Thurzó KatalinAz utóbbi években a globális infláció és az orosz-ukrán háború súlyos hatással voltak a világ gazdaságára, különösen az EU-ra. Miközben az energia- és élelmiszerárak az egekbe szöktek, az EU továbbra is súlyos terheket cipel.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA ma délelőtti kormányinfón számos aktuális téma között központi helyet kapott a novemberi nyugdíjemeléssel kapcsolatos bejelentés. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy a vártnál magasabb infláció miatt a nyugdíjasok 1,3 százalékos kiegészítő emelésre számíthatnak, ami átlagosan havi 39 600 forint többletet jelent. Nyugdíjprémiumra azonban idén várhatóan nem számíthatnak a nyugdíjasok, mivel a gazdasági növekedés az MNB előrejelzése szerint sem éri el az ehhez szükséges 3,5 százalékos szintet. A Publicus friss mérése szerint még a Fidesz szavazói is kevésnek tartják a nyugdíjat.
Szerző(k): Vermes ÁdámFebruárban 5,6 százalékon tetőzött az infláció, várhatóan a márciusi ennél kisebb lesz. A magas számot elsősorban az élelmiszerárak és a szolgáltatások árdinamikája okozta. A piaci szolgáltatások előző év azonos időszakához viszonyított áremelkedése a tavaszi hónapoktól lassulhat – válaszolta az Economx kérdésére Balatoni András, a jegybank közgazdasági előrejelzésekért és elemzésekért felelős igazgatója. A 2025-ös gazdasági növekedést 1,9 és 2,9 százalék közöttre várja az MNB.
Szerző(k): Horváth BalázsA Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése szerint a kormány az idei évre 4,5 százalékos inflációval számol, amely miatt kiegészítő nyugdíjemelést fog fizetni a kormány, átlagosan 39600 forintos emelés lesz. A kistelepüléseket négy elemből álló programmal segítik Gyopáros Alpár kormánybiztos bejelentése szerint. A tárcavezető jogalkotói reakciót ígért arra, hogy kedden tüntetők zártak le négy budapesti hidat.
Szerző(k): Vermes Ádám