Infláció

04.
28.
11:08
Örökre velünk maradhat az árréstop: Nagy Márton azt is tudja, mikor döntenek erről

Örökre velünk maradhat az árréstop: Nagy Márton azt is tudja, mikor döntenek erről

Bejött a számításunk, marad az árrésstop: első körben nyár végéig, de a nemzetgazdasági miniszter szerint az a kérdés, hogy miért ne maradhatna velünk ez a szabályozás örökre.

Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba
04.
27.
16:20
Nagy Mártonék nem állnak meg: előírnák más termékeknél és boltoknál is az árrésstopot

Nagy Mártonék nem állnak meg: előírnák más termékeknél és boltoknál is az árrésstopot

Már vizsgálják annak lehetőségét, hogy a 10 százalékos árrésmaximumot az élelmiszereken túl egyéb cikkekre is kiterjesszék. Íme a kormányzati tervek, felkészülnek a drogériák.

Szerző(k): S. Z.
04.
25.
10:34
Már a fiatalok is érzékelik az inflációt és hatásait

Már a fiatalok is érzékelik az inflációt és hatásait

Egy idén februárban a K&H által készült felmérésben átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok, a mediánérték pedig 16 százalékot tett ki a bank által mért ifjúsági index eredményei szerint.

Szerző(k): Kiffer Anna
04.
23.
10:38
Problématérképet készítenek: kritikus ponthoz ért az egyetemisták lakhatása

Problématérképet készítenek: kritikus ponthoz ért az egyetemisták lakhatása

A HÖOK fórumsorozatot indított, hogy országszerte felmérjék, milyen kihívásokkal szembesülnek a hallgatók. A lakhatás szinte mindenhol az első helyen szerepel, közölte Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke.

Szerző(k): K. R.
04.
22.
06:14
Már Trump szerint is megtorpanhat az amerikai gazdaság

Már Trump szerint is megtorpanhat az amerikai gazdaság

Az amerikai elnök elismerte, hogy a külkereskedelem újraformálásának folyamata átmeneti bizonytalansággal jár, szerinte most a FED-nek kell lépnie.

Szerző(k): G. É.
04.
21.
18:10
Sokakat vág földhöz az elszegényedés, a spórolás lett az új fogyasztási trend

Sokakat vág földhöz az elszegényedés, a spórolás lett az új fogyasztási trend

Nem érzik túl jól magukat Ausztria polgárai: az infláció és az elhúzódó recesszió miatt idén a lakosok közel fele él meg szegénységet öt évvel ezelőtti életéhez képest. Nyugati szomszédunkban a mindennapok része lett a spórolás, miközben egyes iparágakban a munkahelyük miatt is aggódni kezdhetnek – derül ki a friss kutatásokból. Ezzel együtt még mindig jelentős az ingázó magyar munkavállalók száma.

Szerző(k): T. K.
04.
21.
16:07
Az élelmiszer ugyan drága, de Trump elvileg nem veszélyes a pénztárcánkra

Az élelmiszer ugyan drága, de Trump elvileg nem veszélyes a pénztárcánkra

Változatlanul kényes kérdés egész Európában az élelmiszerinfláció, mivel a fogyasztók idén tavasszal is makacs drágasággal találkoznak az üzletekben. Németország és a kontinens egyik piacvezető kereskedelmi vállalata szerint viszont legalább arra nem kell számítani, hogy Donald Trump vámpolitikáját is jelentősen elszenvedhetjük a mindennapi bevásárláskor.

Szerző(k): Thurzó Katalin
04.
21.
11:46
Nem követi idén az inflációt a locsolópénz

Nem követi idén az inflációt a locsolópénz

A gyerekek számára, akiknek a zsebpénzükből kell gazdálkodniuk, gyakran olyan jeles alkalmak jelentik az anyagi gyarapodást, mint a locsolkodás. Az Economx új videójában arra voltunk kíváncsiak: mennyit lehet keresni ma egy locsolóverssel.

Szerző(k): Faragó Janka
04.
20.
12:09
Váratlan helyről kap folyamatos muníciót a forint

Váratlan helyről kap folyamatos muníciót a forint

Folytatódott a dollár gyengélkedése, ami továbbra is támaszt jelent a forintnak. Ráadásul egy fontos hazai kinevezés is extra erőt hozott a magyar devizának. Ez az Economx heti pénz-és tőkepiaci összefoglalója.

Szerző(k): Sárosi Viktor