A felmérések alapján a 19-29 évesek a hivatalos inflációhoz képest négyszeres drágulást tapasztalnak a mindennapokban, és többségük a jövőt illetően sem túl optimista – olvasható a K&H sajtótájékoztatójában.

A felmérésben szereplő, februári éves inflációra vonatkozó két számjegyű értékek jóval meghaladják az 5 százalék feletti ütemről szóló hivatalos adatot. Mindez azért is érdekes, mert tavaly is jelentős eltérés volt a fiatalok által érzékelt infláció és a tényadat között, miközben tavalyelőtt, 2023 elején – az extrém drágulás időszakában – a fiatalok által érzékelt infláció gyakorlatilag megegyezett a közölttel, mindkettő 26 százalékos volt.

A friss felmérés részletes számaiból az is látszik, hogy mindössze a fiatalok 8 százaléka tapasztalt 1-4 százalékos, vagyis alig érzékelhető drágulást. Ezzel szemben a többiek jóval magasabb értékeket mondtak, 18 százalékuk 5 és 10 százalék közé tette az érzékelt infláció mértékét.

Emellett 15 százalékuk 11-14, további 13 százalékuk pedig 15-19 százalék közötti áremelkedésről számolt be. Szintén közel hatoduk 20-24 százalékos drágulást tapasztalt a mindennapokban. Ezzel párhuzamosan a tizedük még mindig 40 százalékot meghaladó, kiemelkedően magas inflációs értéket éreztek, utóbbiak aránya 2023 elején még a 25 százalékot is elérte. 

A fiatalok arról is választ adtak, mire számítanak a jövőben. A múlt év első negyedévében készült felmérés szerint 19 százalékuk számított arra, hogy egy év alatt az árak lényegében nem változnak vagy maximum 5 százalékkal emelkednek. A legfrissebb felmérés szerint az arányuk 14 százalékra csökkent az idén, vagyis ennyi fiatal számít stagnáló vagy mérsékelt drágulásra 2026 elejére.

2024 első negyedévében 17 százalékuk várta azt, hogy 5-10 százalékkal lesznek magasabbak az árak az idei év elején. Emellett 11-15 százalékos növekedést 8 százalékuk tartott valószínűnek. Most viszont az előbbiek aránya 21, utóbbiaké 14 százalékra nőtt. Összességében a múlt évben tízből négyen számítottak áremelkedésre, az idén viszont tízből már hatan.

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült.

Szoronganak pénzügyeik miatt a magyar fiatalok

Tavalyhoz képest kétszeresére nőtt azon fiatalok aránya, akik aggódva, szorongva állnak a pénzügyi kérdésekhez. Az érintett korosztályból 10-ből 4-en látják így saját kortársaikat.
Bővebben>>>