A versenyhivatal szerint a cég valószínűsíthetően nem tudja megfelelően alátámasztani az állításait.
Szerző(k): EconomxViszonteladói ármegkötés gyanújával indított eljárást a nemzeti versenyhatóság a közismert vitamin- és étrendkiegészítőket forgalmazó céggel szemben. Rajtaütést tartottak másik három vállalkozásnál is.
Szerző(k): G. É.Szerdán a Kormányinfón került ismét szóba a Bige László vezette Nitrogénművek Zrt. kartellezési ügye. Bige Dávid csütörtökön nyílt levélben határolta el családját a vádaktól, most pedig a GVH tisztázta a helyzetet, milyen vizsgálatot folytatnak a műtrágyagyár ellen.
Szerző(k): EconomxÚjabb gigacég került a szőnyeg szélére, miután a Gazdasági Versenyhivatal a Ryanair és a Booking után az Airbnb-vel szemben is versenyfelügyeleti eljárást indított. Versenyjogi szemüvegen át úgy tűnik, ha már javában tart a nyári vakáció és ennek megfelelően sokan utaznak, a hatóság igyekszik megvédeni a fogyasztókat. Igaz, az csak a következő hónapokban dől el, hogy a feltételezett jogsértés bizonyítható-e az online szálláshely-közvetítő platform esetében.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Booking.com B.V.-vel szemben. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a holland multinacionális vállalkozás a szakmai gondosság követelményét sértő tájékoztatást nyújtott egyes szolgáltatásainak díjaival kapcsolatosan, illetve megtévesztette a fogyasztókat a Genius programjában elérhető kedvezményekkel kapcsolatban.
Szerző(k): Farkas TiborVersenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben a Gazdasági Versenyhivatal, miután azt gyanítja, hogy az online foglalások során tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a légitársaság. A hatóság szerint a vállalat pszichés nyomásgyakorlással tereli a jegyvásárlókat a drágább szolgáltatási csomagok felé. Három hónap áll rendelkezésre az eljárás lefolytatására, ez azonban indokolt esetben akár kétszer két hónapra is meghosszabbítható.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsKartellezés miatt közel másfél milliárd forintnyi büntetést szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó vállalkozásokra a versenyhivatal.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAzt a látszatott keltette egy cég mintha egy kínai márka hivatalos viszonteladója lenne. A GVH elindította ellen az eljárást, mert a cég vélhetően megtéveszti a fogyasztókat.
Szerző(k): Economx