A magyarok egyik kedvenc vitaminos cégére csapott le a GVH

A magyarok egyik kedvenc vitaminos cégére csapott le a GVH

Viszonteladói ármegkötés gyanújával indított eljárást a nemzeti versenyhatóság a közismert vitamin- és étrendkiegészítőket forgalmazó céggel szemben. Rajtaütést tartottak másik három vállalkozásnál is.

Töltse le az Economx appot!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bejelentette, hogy

versenyfelügyeleti eljárást indított a vitaminokat és étrendkiegészítő termékeket forgalmazó GAL SynergyTech Zrt. (GAL) vállalkozással szemben, mivel a termékek értékesítése során a cég valószínűsíthetően minimumárat határozott meg viszonteladó partnerei számára.

Az úgynevezett viszonteladási ármegkötés (RPM) jelentős versenykorlátozó magatartásnak, így súlyos jogsértésnek minősül, korlátozza a kereskedők közötti árversenyt, így végső soron magasabb árakhoz vezet a fogyasztók oldalán. A GVH felhívta a figyelmet arra, hogy a viszonteladói ár meghatározása minden esetben tiltott, ezzel szemben határozottan fellépnek.

A hatóság rendelkezésére álló információk szerint az érintett vitaminforgalmazó vállalkozás kifogásolt gyakorlata alkalmas lehetett arra, hogy az Európai Unió tagállamai közötti kereskedelemre is érzékelhető hatással legyen, így a GVH kettős – magyar és uniós – jogalapon indította meg az eljárást.

Ezzel egyidejűleg bírói engedélyhez kötött, előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást tartott az eljárás alá vont GAL-nál, továbbá három további vállalkozásnál is, melyeket nem vont  eljárás alá, de azok valószínűsíthetően releváns információkkal rendelkeztek az ügyben.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul – jelezte a GVH.

Kövesse az Economx.hu-t!

Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Az autószerelő szakma elit utánpótlása is bemutatkozik a XIX. Szakma Sztár Fesztiválon

Hazánk legkiválóbb feltörekvő autószerelői (vagy ahogy ma hívják Gépjármű-mechatronikai technikus) is ringbe szállnak a XIX. Szakma Sztár Fesztiválon, ahol mintegy 50 szakma csaknem kétszáz tanulója, köztük az ország...
Terjeszkedik az OTP, Csányi Péter ki is jelölte az irányt

Terjeszkedik az OTP, Csányi Péter ki is jelölte az irányt

Nincs akvizíciós kényszerhelyzetben az OTP Bank.

Keleten nézelődik a Mol, az OTP és az MVM - kazahsztáni üzletről tárgyalnak a magyar csúcscégek

Ő lehet a főpolgármester-helyettes, nincs több huza-vona

Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról

Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról

Több mint két hét kellett hozzá, hogy bebizonyosodjon, nem csak a szokásos átmeneti szállítási fennakadásról volt szó a Barátság vezetéken.

Vezetői részvényeladások az olajstop idején – piacfelügyeleti vizsgálat indult a Mol ügyében

Újabb fordulat a Barátság-ügyben: csütörtökre tolták az újraindulást

Kőkemény törésvonalak a pártok között: mit kínál az oktatásban a Fidesz és a Tisza?

Kőkemény törésvonalak a pártok között: mit kínál az oktatásban a Fidesz és a Tisza?

Radikálisan eltérő víziók csapnak össze, amelyek hosszú távon meghatározhatják a munkaerőpiac, a bérek és a költségvetés sorsát is.

Súlyos törésvonalak a pártok között: mit kínál a Fidesz és a Tisza a közlekedésben?

Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev

Elképesztő: milliárdokat lopnak el tőlünk a közösségi oldalak

Elképesztő: milliárdokat lopnak el tőlünk a közösségi oldalak

Több millió felhasználó kerülhet komoly anyagi veszteségbe, miközben böngészik a Facebookot, Instagramot vagy TikTokot.

Revolut: Nincs versenytársunk

Debrecenben folytatódik az Otthon Start Expo, minden egy helyen a lakásvásárláshoz

Debrecenben folytatódik az Otthon Start Expo, minden egy helyen a lakásvásárláshoz

Február 28-án a Kölcsey Központban rendezik meg az Otthon Start Expo debreceni állomását. A program a 3 százalékos hitelről, a városfejlesztési tervekről és a lakáspiac kilátásairól szól – szakértők, döntéshozók és banki szereplők részvételével. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A termőföldtől a polcig: így épül fel egy hatékony minőségbiztosítási rendszer

A termőföldtől a polcig: így épül fel egy hatékony minőségbiztosítási rendszer

Szigorúbb a törvénynél: hogyan működik a Lidl ellenőrzési rendszere?

Blogok

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

A magyarok egyik kedvenc vitaminos cégére csapott le a GVH

Viszonteladói ármegkötés gyanújával indított eljárást a nemzeti versenyhatóság a közismert vitamin- és étrendkiegészítőket forgalmazó céggel szemben. Rajtaütést tartottak másik...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2026 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.