Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak októberben, lekövetve a tejtermékek árának mozgását - jelentette be az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO). Így a szervezet indexe 27 százalékkal alacsonyabban zárt, mint minden idők legmagasabb értéke 2011 októberéből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKomoly kritika zúdult pénteken az ENSZ-re, miután kiderült, hogy az egészségügyi kérdések jószolgálati nagykövetévé nevezik ki Robert Mugabe zimbabwei elnököt - írja a Guardian.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaWashington felháborodással fogadta a Kongói Demokratikus Köztársaság (a volt Zaire) hétfőn történt beválasztását az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába (EJT).
Szerző(k): Dzindzisz SztefanWashington egyelőre nem mondja fel az Iránnal kötött többhatalmi egyezményt - hangsúlyozta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete egy vasárnapi interjújában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA világon kétszázmillió fölé emelkedett a munkanélküliek száma az idén, tavalyhoz képest a növekedés mintegy 3,4 millió - áll az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete, az ILO kedden ismertetett jelentésében.
Szerző(k): Domokos ErikaA világ egyetlen kikötőjében sem köthet ki négy teherhajó, mert a gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat - jelentette be helyi idő szerint hétfőn Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora.
Szerző(k): Domokos LászlóSzijjártó Péter külügyminiszter 33 külügyminiszteri tárgyaláson vett részt és 12 államközi megállapodás kötött az ENSZ-közgyűlés ideje alatt.
Szerző(k): Domokos ErikaKína kereskedelme Észak-Koreával augusztusban tavaly december óta a legmagasabb szintjére emelkedett a kínai vámhatóság hétvégén ismertetett adatai szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika