Erős emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, az infláció miatt aggódó befektetőknek némileg megnyugtatta, hogy csökkent a kőolaj és a földgáz ára, és javította a hangulatot több kedvező vállalati beszámoló is - írja az MTI összefoglalójában.
Szerző(k): Domokos ErikaGyenge kezdés után nagy, egy százalékot meghaladó indexveszteséggel fejezték be a szerdai kereskedést az európai értékpapírpiacok. Az európai FTSE EuroFirst 300 index 0,97 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 1,05 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,24 százalékkal végzett alacsonyabban.
Szerző(k): Szász PéterA globálisan kedvezőtlen hangulatban csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, miközben a világpiaci olajárak többéves csúcsra futottak fel - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielMegfordul a hét első két napján látott emelkedő tendencia és érezhető csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék szerdán, miközben az olajárak ismét több éves csúcsokra kapaszkodtak fel. A Brent és a WTI is több éves rekordokon árakon megy, ami lehúzhatja az indexeket.
Szerző(k): Szabó DánielEmelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, a befektetőket megnyugtatta, hogy felfelé indult el a banki részvények árfolyama, de az Infineon német chipgyártó vállalat pozitív előrejelzése is sokat lendített a hangulaton. A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 1,17 százalékkal, 456,03 pontra ugrott, miután előző nap két és fél havi mélyponton zárt.
Szerző(k): Szász PéterEmelkedéssel indíthatják a hetet a főbb nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn, miután a múlt hetet kéthavi mélyponton zárták egy sor kedvezőtlen adat miatt.
Szerző(k): Szepesi AnitaCsökkenő indexekkel zárták a hónap első kereskedési napját a vezető európai tőzsdeindexek.
Szerző(k): Szepesi AnitaMérsékelt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, szeptember utolsó napján. A részvénykereskedés szempontjából hagyományosan kedvezőtlen hónapnak számító szeptemberben hét hónapig tartó növekedési trend tört meg a világgazdasági növekedés lassulása és a magas infláció miatti félelmek hatására - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel