Bár még csak január közepe van, de az enyhe idő miatt elkezdődött a pollenszezon, hívja fel az allergiás emberek figyelmét a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Most a mogyorófélék valamint az éger, a ciprus- és tiszafafélék és a kőris virágpora is jelen van a levegőben.
Szerző(k): Koncsek RitaJelentős változást hozott 2023 a hiteleknél és az állami támogatásoknál. Nőtt a thm plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és már három kamatstop is érvényes június végéig.
Szerző(k): Nagy KristófJanuártól Svédország veszi át az Európai Unió soros elnökségét. Számos, a gazdákat és a fogyasztókat is érintő döntést kell meghoznia a svéd elnökségnek a következő fél évben. Ezek közé tartozik az élelmiszerpiacok stabilizálása, a növényvédő szerek korlátozása, az egységes élelmiszer-címkézés vagy a génszerkesztéssel kapcsolatos szabályok lazítása.
Szerző(k): Nagy KristófA cég idén januárban 8 százalékkal emelte meg minden munkavállalója fizetését, júliusban pedig pozíciótól függően 8-19 százalék közötti bérfejlesztést valósított meg. A legtöbb dolgozó bére egy év leforgása alatt 26-37 százalékkal emelkedett. Az Aldi 2008-ban nyitotta meg első áruházát Magyarországon, jelenleg 163 áruházzal áll a vásárlók rendelkezésére. A cégcsoport az idei létszámbővítést is figyelembe véve több mint 6000 főt foglalkoztat, az ország 20 legnagyobb munkaadója közé tartozik.
Szerző(k): Horváth TiborA nemzetközi hitelminősítő véleménye szerint a térség három legnagyobb bankrendszere, a lengyel, a cseh és a magyar az ideinél erőteljesebb - jóllehet továbbra is kezelhető - kihívásokkal lesz kénytelen szembenézni 2023-ban, elsősorban a gyengülő gazdasági növekedés és a magas infláció miatt. Ezek a folyamatok ugyanis rontják az üzleti kondíciókat és egyes fontos hitelminőségi mutatókat, miközben a magas kamatszintek kedvező jövedelmi hatásai az idei évhez viszonyítva korlátozottak lesznek.
Szerző(k): Horváth TiborA Reuters összesítette, hogy milyen gazdasági előrejelzéseket tettek közzé a világ legnagyobb befektetései bankjai. AZ elemzők egyöntetűen arra számítanak, hogy a 2023-as év a magas inflációról és az fokozódó gazdasági recesszióról fog szólni.
Szerző(k): Bereznay IstvánJelentősen javították az euróövezet gazdasági kilátásait az elemzők: a közgazdászok 3,2 százalékos euróövezeti növekedést jósolnak 2022 egészére, szemben a korábbi 2 százalékos előrejelzéssel. Mindennek oka, hogy a gáztárolók tele töltve fordultak rá a fűtési időszakra, miközben az enyhe időjárás miatt a fogyasztás sem ugrott meg.
Szerző(k): Szabó DánielAz idén 6 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság, jövőre viszont 1,5 százalékos lehet a többlet. Az infláció két számjegyű marad.
Szerző(k): Csernátony CsabaÉves összevetésben a szeptemberben zárult harmadik negyedévben a GDP 1,1 százalékkal emelkedett, a második negyedévi, felülvizsgált 1,7 százalék után. Elemzők 0,7 százalékos bővülést vártak.
Szerző(k): Rácz Gergő