A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az amerikai jegybank, a Fed március óta már összesen 375 bázispontos kamatemelést hajtott végre az utóbbi hónapokban. Bár legutóbb, néhány napja azt ígérték, hogy a jövőben lassítják a kamatemelés ütemét, sokan attól tartanak, hogy az eddigi emelések az amerikai gazdaság recesszióba esését jelzik előre.
A Reuters egyrészt azt közölte, hogy 9 vezető nemzetközi pénzintézet (köztük egyebek mellett a J.P. Morgan, a Goldman Sachs, a Morgan Stanley és a Barclays) mire számít a világgazdaság, valamint az amerikai és a kínai gazdaság 2023-mas teljesítményét illetően:
- A világgazdasági előrejelzést illetően általában 1,6 és 2,3 százalék közti növekedéssel számoltak az intézetek. Az egyedüli kivétel a Deutsche Bank volt, amely nemhogy növekedéssel, hanem 2 százalékos visszaeséssel számolt be a jövő évben.
- Az amerikai gazdaságnál -0,4 százalékos visszaesés és 1 százalékos növekedést közt ingadoztak az előrejelzések. A 9 intézet közül 3 számolt visszaeséssel. a többség inkább egy minimális növekedést jelzett előre.
- A kínai gazdaságnál (nem meglepő módon) minden intézet növekedéssel számolt, ennek mértéke szerintük 3,8 és 5,5 százalék közé eshet (a leggyakoribb előrejelzés a 4,5 százalék volt).
A hírügynökség azt is összegyűjtötte, hogy az intézetek szerint mekkora lehet a jövő évi infláció mértéke, illetve mekkora kamatemelésre lehet számítani.
- A fogyasztói árindex (CPI) az előrejelzések szerint 3,2-4,4 százalékkal lehet majd magasabb az egy évvel korábbinál 2023 elején.
- Ennek fényében pedig az intézetek azzal számolnak, hogy a Fed 2023 márciusára 462,5 - 525 közti bázispont-emelést hajt végre (a leggyakoribb valószínűsített érték az 500 bázispont, vagyis 5 százalékos emelés volt).
A Reuters azt is megjegyezte, hogy néhány pénzintézetek szerint 2023 végén már minimális mértékben a kamatcsökkentést is elkezdheti a Fed. A hírügynökség végül azt is közzétette, hogy a főbb nemzetközi devizák egymáshoz viszonyított mértéke miként változhat a jövő évben.
Az Európát (és Magyarországot) leginkább érintő dollár/euró árfolyamot tekintve a pénzintézetek szinte egyöntetűleg azzal számoltak, hogy 2023-ban az euró visszaesik, és a paritás alatti értékre a dollárral szemben, vagyis az amerikai valuta többek fog érni az európainál.
A legtöbb előrejelzés szerint azonban mindez az év végére megváltozhat, és akkor az euró visszamászhat a dollár fölé: a becslések szerint addigra egy euró 1,02-1,1 dollárt érhet majd. Az egyedüli kivételt ez alól a J.P. Morgan előrejelzése jelentette, amely a paritást, a kereken 1.0-ás dollár-euró árfolyamot prognosztizálta a jövő év végére.
Legolvasottabb
![Szétverték az állampapírokat, nincs nyugalmuk a tulajdonosoknak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202403/orig/image1710324233.jpg/240/?v=2024012201)
Szétverték az állampapírokat, nincs nyugalmuk a tulajdonosoknak
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Blokkolhatják az olajtranzitot az ukránok, Fico már felemelte a telefont](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202211/orig/image1669035719.jpg/240/?v=2024012201)
Blokkolhatják az olajtranzitot az ukránok, Fico már felemelte a telefont
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![](https://kep.index.hu/1/0/5748/57484/574845/57484571_4251803_e733e0a6319dcbed587c8970916bbd48_wm.png)