Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Iszlámábádban, pakisztáni kollégájával, Isak Dárral közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, a két ország együttműködésének ez az eddigi legnagyobb közös sikertörténete – írja az MTI.
A Mol 25 éve van jelen a pakisztáni piacon, ahol több mint 400 millió dollárt fektetett be, és nagyjából 900 embernek biztosít munkát. A vállalat második helyen áll a kőolaj és propán-bután gáz kitermelésében, valamint ötödik helyen a földgáz kitermelésben, az országban.
Ez utóbbi még további bővülhet a közeljövőben, ugyanis a Mol nemrég három új gáztalálatot ért el a Tal nevű kutatási területen, és most megkezdte kidolgozni a stratégiát ezeknek a kitermelésére vonatkozóan.
Szijjártó Péter a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta, és kiemelte, hogy a két ország viszonyát mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte, soha nem próbáltak beavatkozni egymás belügyeibe.
A mostani látogatására tizenhét magyar cégvezető kísérte el a külügyminisztert, akik olyan területeket képviselnek, amelyekben hazánk a világ élvonalához tartozik, mint például a vízgazdálkodás. A kétoldalú kereskedelem volumenét már idén áprilisig sikerült a duplájára emelni, tavaly pedig a pakisztáni import rekordja is megnőtt.
A tárcavezető hangsúlyozta, a magyar kormány maximálisan támogatja a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztését, s ennek az érdekében már zajlik az előkészítése a beruházások kölcsönös védelméről szóló megállapodásnak, valamint polgári légiközlekedési megegyezést is alá fognak írni abban a reményben, hogy ennek alapján közvetlen légi összeköttetés jön létre a két ország között.
Óriási üzletre készül a Mol a Balkánon
Bár az Alföldön elhelyezkedő Algyőn még bőven van kitermelhető szénhidrogén, a magyar olajtársaság már a jövőre koncentrál.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga