A „stratégiai nyugalom” jegyében jelentette be Szijjártó Péter külügyér, hogy „ismét igazunk volt/van”, mert az EU-ban egyedül Magyarország nem szavazta meg az uniós ellenvámokat az Egyesült Államokkal szemben. A történelem pedig minket igazolt, hiszen pár órával később Trump meggondolta magát, és visszavonulót fújt a vámháborúban – legalábbis átmenetileg időt kért, 90 napot.
A külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön azt írta:
Ismét igazunk volt/van! Egyetlen uniós tagállamként nem szavaztuk meg tegnap délután Brüsszel ellenvámjait az Egyesült Államokkal szemben.
A tárcavezető hozzátette, hogy ezt követően szerda este „Trump elnök kilencven napra felfüggesztette a vámok alkalmazását azon országokkal szemben, melyek nem léptettek életbe ellenvámokat”.
„Nem megmondtuk? Stratégiai nyugalom!”
– húzta végül alá Szijjártó Péter.
A minisztérium közleményében összefoglalta még, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán Truth Social közösségimédia-oldalán jelentette be a vámok megemelésének felfüggesztését 90 napra, kivéve Kínát. Azt írta – mármint az Egyesült Államok elnöke –, „tekintettel a tiszteletlenségre, amelyet Kína mutatott a világpiacoknak, ezennel azonnali hatállyal 125 százalékra emelem az Amerikai Egyesült Államok által Kínára kivetett vámot”.
„Egy bizonyos ponton, remélhetőleg a nem túl távoli jövőben, Kína rá fog jönni, hogy az Egyesült Államok és más országok megkopasztása továbbá nem tartható fenn, illetve nem elfogadható. Másfelől és arra a tényre alapozva, hogy több mint 75 ország hívta fel az Egyesült Államok képviselőit, ideértve a kereskedelmi és pénzügyi tárcákat, az USTR-t (Amerikai Egyesült Államok Külkereskedelmi Képviselőjének Irodája), hogy megoldásról tárgyaljon, ami a kereskedelmet, kereskedelmi korlátokat, vámokat, árfolyam manipulációt, nem monetáris vámtarifákat illeti, és ezek az országok nyomatékos javaslatomra semmilyen formában nem hajtottak végre megtorlást az Egyesült Államokkal szemben, engedélyeztem egy 90 napos szünetet és egy jelentősen csökkentett, 10 százalékos viszontvámot ezen idő alatt, szintén azonnali hatállyal!”
– idézi Trumpot a kommüniké.
Nem tudja követni, mit csinál Trump? Mutatjuk, hol tartunk most
Az amerikai elnök visszavonta a vámokat egyes országokra, amit meg is köszönt a tőzsde. Csütörtök reggel nagyjából „itt tartottunk” a vámháborúban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt