Dinamikus terjeszkedésének köszönhetően megduplázta árbevételét és jelentősen bővítette hálózatát tavaly a kizárólag magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező TritonLife Csoport. 2023-ban közel 35 milliárd forint nettó árbevételt értek el az egy évvel korábbi 17,5 milliárd forint után – közölték.
A magánellátó Magyarország legnagyobb és legkomplexebb, a teljes betegutat lefedő, országosan elérhető járó-, és fekvőbeteg ellátással, valamint képalkotó és laboratóriumi diagnosztikával rendelkező magánegészségügyi szolgáltatója lett.
Kapcsolódó
Komoly növekedési ívet futottak be: bővültek három diagnosztikai központtal (Veszprémben, Miskolcon és Sopronban), egy vadonatúj magánkórházzal Miskolcon, és elindult Magyarország legmodernebb és leginnovatívabb laboratóriuma is. Továbbá a csoporthoz került 22 dialízisközpont, a Macroklinika - Miskolc legnagyobb járóbetegellátója -, és az Istenhegyi Magánklinika is.
2023-as év eseménydúsra sikerült
– mondta Haraszti Péter, a TritonLife Csoport alapító-vezérigazgatója.
Van kapcsolat az állami szektorral is
A magánszolgáltatók között egyedülállóként vesznek részt az államilag akkreditált szakorvosképzésben is, több fontos szakterületen: aneszteziológia-intenzív terápia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat, csecsemő, -és gyermekgyógyászat, újszülött és patológiás újszülött gyógyászat, labordiagnosztika, valamint plasztikai-, és égés sebészet szakmákban fogadnak szakorvos-jelölteket, sorolta vezérigazgató.
A különböző szakterületeken végzett műtétek száma 12 ezerre nőtt az egy évvel korábbi 9600 műtét után. Félmillió orvos-beteg találkozást bonyolítottak a megelőző évi 400 ezerrel szemben.
A csoport által foglalkoztatott orvosok és szakdolgozók száma 2023-ban 2500-ra emelkedett a 2022-es 1200 orvoshoz képest.
A fejlődés dinamikáját jól mutatja, hogy 2024-ben már 10 városban (Budapest, Budaörs, Debrecen, Eger, Kaposvár, Szeged, Veszprém, Hódmezővásárhely, Miskolc, Sopron) vannak, több mint 70 szakterületen nyújtanak komplex szolgáltatást a betegellátásban. A fejlesztésekre tavaly több 5,3 milliárd forintot költöttek, a felvásárolt 22 dialízis központot tömörítő Fresenius MC vesztesége miatt az EBITDA a 2022-es 1,23 milliárd forintról fél milliárd forintra csökkent – tette hozzá a vezérigazgató.
Hangsúlyozta: a magánegészségügyi szolgáltatók között már tavaly megindult egy konszolidációs folyamat, ami idén is folytatódik. Azok a cégek működhetnek eredményesen, amelyek komplex szolgáltatásokat nyújtanak és országos lefedettségük is erős. Továbbra is keresletnövekedésre számítanak még akkor is, ha a szélesedő vevői kör árérzékenyebb a korábbinál.
2023-as év a „legek” éve volt, mondta Fábián Lajos, a TritonLife Csoport alapító-elnöke és szakmai stratégiai vezetője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke.
Példaként említette, a több százmillió forintos beruházással létrehozott magas színvonalú, perinatális intenzív centrum – PIC II – nem csak az anyáknak és az újszülötteknek nyújt biztonságot, de a koraszülöttek megfelelő idejű, speciális ellátásával az állami ellátórendszerre nehezedő terheket is enyhíti a koraszülött-ellátásban. Az új koraszülött intenzív osztály az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) engedélyével bekapcsolódhat az állami szakorvos képzésbe, segítve a beteg újszülöttek ellátásáért felelős újszülött-gyógyászok számának növelését – mondta Fábián Lajos.
Emellett pedig a Balaton északi régiójában megnyílt az első, speciális vizsgálatokra is felkészített képalkotó nagy diagnosztikai központ, és Miskolcon is fejlesztették hálózatukat. És több mint egymilliárd forintos eszköz beruházással elindítottak egy központi laboratóriumot is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)