Már-már azt hittük, az idén megússzuk a hőhullámokat. Hát, nem sikerült, de a mostaniból még két kemény nap vár ránk, és vasárnap fellélegezhetünk.
Ma még marad a derült, napos idő, csapadék nem várható. Általában gyenge, mérsékelt marad a keleties szél. Hajnalra felfrissül a levegő, a térségben 20 fok körül alakulnak a minimumok. Délutánra 33 fok köré melegszik a levegő. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős, olykor akár nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről – írja az Időkép.
Fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás, keringési problémák jelentkezhetnek, valamint fáradékonyabbak, tompábbak, dekoncentráltabbak lehetünk.
Harmadfokú hőségriasztás van érvényben, a tűző napon könnyen napszúrást, illetve hőgutát kaphatunk.
Szombaton a sok napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők jelennek meg az égen, de csak néhol az északnyugati határhoz közeli tájakon fordulhat elő kis eséllyel egy-egy futó zápor, esetleg zivatar a délutáni órákban. Egy közeledő hidegfront miatt délután, este nyugaton, északnyugaton és északon megélénkül, helyenként megerősödik az északira, északnyugatira forduló szél. A csúcshőmérséklet 34 és 40 fok között alakul.
Vasárnap a napos-gomolyfelhős időben elszórtan, többségében a középső, keleti, déli tájakon zápor, zivatar kialakulhat. A hidegfront miatt élénk, erős lesz az északias szél. Kissé mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban 29-35 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szombaton napos-gomolyfelhős időre van kilátás a tó térségében, majd vasárnapra derült, napos idő körvonalazódik. Szombaton napközben megélénkül az északira, északnyugatira forduló szél, mely estétől egyre többfelé megerősödik, és vasárnap is erős lesz az északias légmozgás egy hidegfront hatásásra. Szombaton 35-37, vasárnap 30-32 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet. Az UV-sugárzás mindkét nap 11 és 16 óra között erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Hétfőn napközben többször erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet helyenként, de csapadék nem valószínű. Az élénk, erős északias szélben 26-32 fokra van kilátás. Kedden és szerdán a jelenlegi számítások alapján marad a száraz, napos idő erősödő nappali felmelegedéssel, szerdán már 29-34 fok közötti maximumokkal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra