Morenth Péter szerint a jövő héten várható lehűléshez alkalmazkodva kell az autósoknak ellenőrizniük és beállítaniuk a gumiabroncsok nyomását, mert csak a megfelelő értéken működnek hatékonyan. A Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy
nagyobb hómennyiség esetén már a téli gumi sem nyújt biztos védelmet, ezért érdemesebb a tömegközlekedést választani.
A téli abroncs futófelületén lévő lamellák a havas és jeges úton segítik a tapadást, ám a szakértő szerint az adott út minőségétől, a hó vastagságától és az autó teljesítményétől függ, hogy mennyire biztos a közlekedés. Hozzátette, hogy a járműben lévő csomagok, az utasok száma és a légnyomás is befolyásolja az abroncsok működését.
Morenth Péter a rutintalan sofőröknek azt ajánlotta, hogy ne most gyakoroljank, ismerkedjenek az utak téli viszonyaival. Csak a tapasztalt, autójukat jól ismerő vezetőknek érdemes útra kelni, és mindenképp számolni kell a kiegészítőkkel, például ásóval, lapáttal és homokkal a csomagtartóban.
A hegyvidéki utak különösen veszélyesek lehetnek, itt már hólánc használata is indokolt lehet. Ma már többféle hólánc létezik, fém, műanyag és textil alapú is, így mindenki a saját helyzetéhez mérten döntheti el a felszerelést.
A hosszabb utakhoz a szakértő azt javasolja, hogy legyen elegendő élelmiszer, folyadék és takaró az autóban, hogy a váratlan helyzetekben is felkészültek legyünk. Bár a városokban jelenleg inkább latyakosak az utak, a hegyvidéki szakaszokon a hó miatt érdemes a biztonságosabb közlekedési módot választani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Munka lesz, de nem mindenkinek – Kellemetlen jóslatok érkeztek 2026-ra
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön