Hadházy Ákos országgyűlési képviselő Facebook-posztjában azt írja, a Mátrider nevű biciklikölcsönzőre a támogatást egy szegedi ügyvéd, Maklári László Péter kapta. Cége, a Mát-Rider Kft. fő tevékenységeként a politikus állítása szerint sportszerek kölcsönzését jelölte meg, bevétellel azonban még nem rendelkezik. Hadházy hozzáteszi, hogy az épület Pomázi Csaba vállalkozó tulajdonában van.
A politikus szerint az épület egy vendégház is, amiről egy honlap is tanúskodik. Ezt egy szintén a szegedi ügyvédhez tartozó cég birtokolja. A 8 szobás ház azonban csak egyben vehető ki, 3-500 ezer forint per éj összegért. Azonban semmi profitot nem termeltek. Hadházy úgy véli, ezért dönthettek úgy, hogy az EU finanszírozásával biciklikölcsönzőt hoznak létre.
Az elmúlt hónapokban több érdekes uniós beruházás is napvilágot látott: tavasszal derült fény a teljesen haszontalan lombkorona nélküli lombkoronasétányra, majd az elmúlt hetekben a máriapócsi víz nélküli tóra is, de a Momentum képviselői azt is kiderítették, hogy egy rekreációs központot az egyik államtitkár családi házává alakíthatták át.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja