A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közleményt adott ki a Novák Előd által meghirdetett kismama-szépségversennyel kapcsolatban. A Mi Hazánk alelnöke A gyermek áldás címmel hirdetett szépségversenyt, melynek díjazottjai többek között pénzjutalmat vagy nyaralást nyerhetnek. Novák ismertetése szerint a pályázat célja
a legszebb női hivatás, az anyaság megbecsülése, a várandósság szépségének bemutatása. Már „3D-s, 4D-s és 5D-s" babaultrahangképek készítését is hirdetik, de a kismamafotózás még nem olyan elterjedt, mint amennyire a kismamák megérdemelnék”.
Adatvédelmi problémák
Péterfalvi Attila NAIH-elnök a közleményben azt írta: számos bejelentés érkezett a hatósághoz, amelyek a pályázat adatkezelésének jogszerűségét vitatják, miután a kiírás alapján a „fényképpályázatra várandós nők fotói küldhetők (akár évekkel korábbiak is), de látszódhat más személy is rajta (főként családtagok). Hozzátartozóról titokban is nyújtható be fénykép, díjazás esetén előzetesen egyezteti a zsűri a megjelenést az érintettel.”
A közlemény szerint a NAIH fontosnak tartja a pályázat célját és üzenetét, azonban megállapította, hogy „a fotópályázat a meghirdetett formában számos ponton sérti az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) előírásait. Az jelen formájában nem egyeztethető össze az átláthatóság alapelvével, mivel az érintettek nem kapnak megfelelő tájékoztatást az őket érintő adatkezelésről, és ha a kismama vagy más családtag nem tud a pályázatra beküldött fényképéről még tiltakozni sincs lehetősége az adatkezeléssel szemben”.
A kép szereplőjének is be kell nyújtania a hozzájárulását
A hatóság kiemelte, hogy a pályázó részvételi szándéka nem helyettesítheti a fényképen szereplő érintett hozzájárulását az őt érintő adatkezeléshez, és az érintett jogait a fényképet beküldő pályázó.
A pályázatot kiíró képviselő érdekei nem múlják felül az adatkezelés során, ezáltal az adatkezelés megfelelő jogalappal sem rendelkezik.
A fenti szempontokra való tekintetettel a NAIH felszólította az adatkezelőt, hogy „haladéktalanul intézkedjen arról, hogy a kismama-szépségverseny kapcsán megvalósuló jogellenes adatkezelést megszüntesse, az adatkezelési műveleteit hozza összhangba a jogszabályi rendelkezésekkel, továbbá a felszólítás kézhezvételétől számított 3 napon belül a megtett intézkedéseket igazolja a Hatóság részére".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető