Fontos változást vezetett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a februárban elindított eÁFA-rendszerben. A rendszer fejlesztésének következő fontos a bevallások önellenőrzésére, javítására, vagy helyesbítésére vonatkozó operáció elérhetővé tétele.
Az előzetes tervekkel összhangban július elejére véglegesedett a programfejlesztése és a hónap eleje óta önellenőrzési bevallások is beadhatók az eÁfa rendszerbe – írja a Piac & Profit.
Kapcsolódó
Fábián Dorottya, a Deloitte adóosztályának partnere kiemelte, hogy
az önellenőrzés elérhetővé válásával, most már az áfa bevallás valamennyi formája ÁNYK nyomtatvány nélkül is teljeskörűen elkészíthető
További módosítások
További változások is történtek az eÁfában: az M2M rendszer XML sémáját is módosították, illetve a webes felület tartalmát is frissítették.
Az M2M rendszer használói számára további kedvezményeket biztosít a NAV . Az önellenőrzésüket ezzel a megoldással benyújtó adózóknak nem kell önellenőrzési pótlékot fizetniük – feltéve, hogy az önellenőrzés benyújtása legkésőbb a bevallás esedékességétől számított tizenöt napon belül megtörténik.
A megbízható minősítésű adózók számára, hogy az M2M eÁfa bevallásukat az esedékességétől számított tizenöt napig csak akkor ellenőrizheti az adóhivatal, ha súlyos szabálytalanságok feltételezhetők.
A felmérések alapján a tényleges használat terén az M2M egyelőre még nem elterjedt, ám ezek a kedvezmények némiképp segíthetik a rendszer terjedését
– mondta a Suda Richárd, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
Az eÁfa rendszerben a jövőben további frissítések várhatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye