„A Magyar Tudományos Akadémiától elszakított kutatóhálózat egységét helyre kell állítani az MTA keretei között. A jelenleg az ELTE-hez tartozó négy kutatóközpontnak, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kötelékében maradt 14 központnak és önálló intézetnek, valamint a támogatott kutatócsoportoknak minél előbb és együtt a Magyar Tudományos Akadémiához kell kerülniük. A kutatóhálózatnak az MTA keretében, autonóm, önálló irányítási struktúrával kell működnie” – áll a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) által kedd délután elfogadott javaslatcsomagban, amelyhez még várják a kutatók aláírásait.
Az Akadémia helyreállítása egyébként az egyik mérföldkő, hogy haza lehessen hozni az uniós pénzeket.
A fórumon személyesen és online lehetett részt venni, több száz dolgozó megegyezett abban is, hogy a HUN-REN-t meg kell szüntetni, mert már a létrehozása és működési módja sem felelt meg a legalapvetőbb szakmai követelményeknek. „Antidemokratikus, pazarló, átláthatatlan és megreformálhatatlan” – idézi a közleményt a Népszava.
A jövő heti MTA elnökválasztás négy jelöltje is képviseltette magát a megbeszélésen, a szervezők azt remélik, azért, mert egyetértenek a törekvéseikkel.
A HUN-REN vezetői részéről Gulyás Balázs, a szervezet elnöke a választás után a Telexnek úgy nyilatkozott, tragédia lenne Magyarországnak és a magyar tudománynak, ha a kutatóhálózat visszakerülne az MTA-hoz.
Gerő Márton, a TDDSZ elnökségi tagja most a Népszvának azt mondta, a cél az, hogy a kutató ágazati dolgozók, legalábbis az őket képviselő szervezeteken keresztül vegyenek részt a kutatóhálózat sorsának a meghatározásában. „Meg kell teremteni a megfelelő, hosszú távú intézményi finanszírozást, ami fedezi a béreket és biztosítja, hogy nyugodt körülmények között, egy állásból meg lehessen élni.”
Kiemelték azt is, hogy
- a kutatói életpálya nem kiszámítható, a fiatal kutatókat nem vonzza;
- a fizetések jelentős részét az utólag kiszámított teljesítménybérként, átláthatatlan feltételekhez kötve határozzák meg, amelyek teljesítéséhez viszont nincs megfelelő kutatási infrastruktúra.
2025 első felében a kutatóhálózat teljes állású kutatóinak nettó mediánbére 375000 forint volt.
Az érdekvédők arra is felhívták a figyelmet, a HUN-REN működése kísértetiesen hasonlít a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett egyetemekére.
Magyar Péter korábban úgy fogalmazott, hogy „visszaadják a kutatóknak a kutatóhálózatot”, Freund Tamás, az MTA jelenlegi elnöke pedig azt nyilatkozta, az akadémia nyitott arra, hogy a korábban elcsatolt kutatóhálózatot visszafogadja.
