A harc, amit csak kevese látnak – Szabó Simon őszinte vallomása
2026. június 13. szombat, 18:00
2026. június 13. szombat, 18:00
Mikor hazudtál utoljára saját magadnak azzal, hogy „mindent megteszel” a céljaidért?
Nem a világnak.
Nem az ügyfeleidnek.
Nem a családodnak.
Magadnak.
Mert furcsa dolog ez az ambíció. Szeretünk beszélni róla, szeretünk köré történeteket építeni, szeretünk olyan embereknek látszani, akik nagy dolgokra készülnek, de amikor eljön a pillanat, hogy valóban fizetni kellene érte, idővel, pénzzel, alvással, kapcsolatokkal, biztonsággal vagy akár évekkel az életünkből, hirtelen kiderül, hogy a vágyaink jelentős része valójában csak jól hangzó fantázia volt.
A világ tele van emberekkel, akik beszélnek az álmaikról, és ijesztően kevés azoknak a száma, akik hajlandóak végignézni, ahogy ezek az álmok lassan, könyörtelenül felfalják az életük kényelmét, a biztonságát, a nyugalmát, miközben semmilyen garanciát nem kapnak arra, hogy a végén bárki tapsolni fog.
Talán ezért akartam beszélgetni Szabó Simonnal.
Nem azért, mert színész. Nem azért, mert rendező. És végképp nem azért, mert az ember időnként olyan nemzetközi díjakat nyer, amelyekről mások egész életükben csak álmodoznak, miközben a nappalijukban ülve magyarázzák, hogy egyszer majd ők is alkotni fognak valamit.
Hanem azért, mert évek óta figyelem azt a szinte érthetetlen elszántságot, amellyel újra és újra nekifeszül a falnak.
Mert amit kívülről művészetnek nevezünk, az nagyon sokszor valójában háború.
Nem romantikus, nem filmszerű, nem inspiráló.
Háború.
A saját kétségeinkkel. A pénzhiánnyal. A közönnyel. Azokkal a napokkal, amikor már mindenki más elengedné, de te még mindig ott állsz ugyanazon a helyen, ugyanazzal az őrült gondolattal a fejedben, hogy valamit létre kell hoznod, mert egyszerűen nem tudsz együtt élni a tudattal, hogy nem próbáltad meg.
Simonban engem nem a művész érdekel.
Hanem a harcos.
Az az ember, aki újra és újra összeszedi magát, amikor a körülmények azt üzenik neki, hogy most már talán elég volt.
Az az ember, aki nem azért dolgozik, mert biztos a sikerben, hanem annak ellenére dolgozik, hogy semmiben sem lehet biztos.
Aki képes éveket feltenni egy történetre, egy filmre, egy gondolatra, miközben pontosan tudja, hogy a világ nem tartozik neki semmivel.
És miközben hallgattam őt, egyre kevésbé a filmiparról szólt ez a beszélgetés.
Egy ponton már egyáltalán nem a filmiparról szólt.
Hanem arról a kegyetlen kérdésről, amelyet szerintem minden vállalkozónak, minden vezetőnek, minden alkotónak fel kellene tennie magának, mielőtt újra elmondja, hogy mennyire akar valamit.
Valóban akarjuk?
Vagy csak szeretjük elképzelni magunkat abban a történetben, amelyben sikeresek vagyunk?
Mert a kettő között szakadéknyi különbség van.
A valódi alkotók ugyanis nem a sikert üldözik.
Ők valami sokkal veszélyesebb dolog rabjai.
Nem tudnak nem alkotni.
És amikor szemben ülsz valakivel, aki hajlandó újra és újra feláldozni az idejét, a pénzét, az energiáját, a kényelmét, néha a saját nyugalmát is azért, hogy valami megszülessen, akkor hirtelen kényelmetlenül kezded érezni magad.
Mert rájössz, hogy az álmaid nem azért maradnak álmok, mert túl nagyok.
Hanem mert te még nem szereted őket eléggé.
Nem kapaszkodsz beléjük olyan erővel, hogy vérezzen tőle a tenyered.
És talán ez volt a legfontosabb felismerésem ebből a beszélgetésből.
Hogy a teremtés nem tehetség kérdése.
A teremtés sokszor inkább állóképesség.
Annak a képessége, hogy az ember a századik pofon után is felálljon, a százegyedik kudarc után is higgyen valamiben, és akkor is tovább menjen, amikor már minden racionális érv azt súgja neki, hogy forduljon vissza.
Kevés művésszel találkoztam életemben.
Harcossal még kevesebbel.
Szabó Simon az utóbbiak közé tartozik.
Pogátsa Zoltán volt a Money Talks podcast legújabb adásának vendége. A közgazdász szerint a magyar államadósság nem magas, az uniós átlag alatt van, ellenben a törlesztőrészletek finanszírozására költ sokat a magyar költségvetés. Az euró bevezetésének hatását marginálisnak látja.
A párkeresés mellett ma már a barátkeresés is komoly kihívás sokak számára. A munka, a rohanó hétköznapok és az online világ térnyerése miatt egyre nehezebb új, valódi kapcsolatokat kialakítani, miközben sokan nyitottak lennének rá. A kutatások szerint a magányosság érzése világszerte növekvő probléma.
A magyar kkv-szektor egyik legfontosabb kérdése ma, hogy képes-e kilépni a tartósan alacsony termelékenységből. A Money Talks podcast legújabb adásában Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke szerint ez nem csak vállalati, hanem gazdaságstratégiai fordulópont: az uniós források akkor hoznak valódi felzárkózást, ha nem pusztán elkölti őket az ország, hanem mérhető hatékonyságnövekedéshez köti a felhasználásukat.