A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. tulajdonában lévő Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt., a Diósgyőri Gépgyár többségi tulajdonosa tegnap úgy döntött: a borsodi cégcsoportot egy miskolci és budapesti vállalkozókból álló konzorciumnak adja el. A vevők, akik egyelőre nem kívánják felfedni kilétüket, hétfőn már alá is írták a szerződést - közölte lapunkkal Budavári Katalin, az MBV vezérigazgatója. Lapértesülésekkel ellentétben az MBV nem adta el a Digéphez tartozó Szerencsi Szivattyú és Környezetvédelmi Gépgyár Kft.-t és nem tárgyaltak a Digép-csoport eladásáról az alsózsolcai Csavar és Húzottárú Rt.-vel, illetve a diósgyőri acélmű olasz tulajdonosának, a Cognénak a képviselőivel sem. Budavári Katalin, az MBV vezérigazgatója annyit mondott el, hogy három ajánlat érkezett a gépgyárcsoportra, közülük a legjobb egy magyar szakmai konzorciumé volt, ezért tegnap ezzel a társasággal írták alá a vételről szóló szerződést. A vevőcsoport vállalta a 400 dolgozó foglalkoztatását a következő három évben. A vagyonkezelő, illetve az általa a Digép-csoport eladására alapított Borsod-Abaúj 2000. Kft. novemberben írt ki pályázatot, azt követően, hogy befejeződött a cégcsoport 1,3 milliárd forintba került reorganizációja. A decemberben zárult tenderre jelentkezők közül egy budapesti székhelyű, a Digéppel, annak is a vasúti kerékpárokat gyártó egységével kapcsolatban álló kft.-vel kezdődtek hónapokig tartó és sokáig sikerrel kecsegtető tárgyalások. A vevőjelölt, a Mavex-Rekord Vasúti Jármű és Alkatrészgyártó Kft. azonban az utolsó pillanatban visszalépett, elhatározását nem indokolta, hátra hagyta a több millió forintra rúgó bánatpénzt. Az MBV Rt. mint a Digép részleges reorganizációs és gyorsított magánosításáért felelős társaság ezt követően olyan intézkedési tervet dolgozott ki, amely révén tovább dolgozhatott a gépgyár mindaddig, amíg nem sikerül a vagyont értékesíteni. A NAPI Gazdaságnak korábban Vincze András, az MBV ügyvezető igazgatója elmondta: már nem ragaszkodnak a Digép egyben történő eladásához, a potenciális vevők üzletrészt, gépeket, berendezéseket, ingatlanokat is vásárolhatnak. A mostani vevőjelölt ezek szerint azonban úgy döntött: egyben veszi meg a nagy múltú gyárat. A vételárat az MBV vezérigazgatója üzleti titokra hivatkozva nem árulta el. A cégcsoport három termelő egysége, az általános gépgyártó, a kovácsoló és a vasúti kerékpárokat gyártó az elmúlt évben 1,25 milliárd forint árbevételt és üzemi szinten 200 millió forint veszteséget ért el. Idén az első két hónapban a 240 millió forint árbevétel 50 millió forint veszteséggel párosult. I. S.