Az idei év első negyedévében lényegesen több Samsung okostelefont adtak el, mint iPhone-t. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy a világszerte eladott mobiltelefonok 21 százaléka származik a Samsungtól, és 17,3 százaléka az Apple-től.
Az őrségváltásnak több oka van:
- Az Apple általában ősszel dobja piacra új modelljeit, így a karácsonyi szezonban hagyományosan felpörögnek az eladások. A Samsung új zászlóshajója, a Galaxy S24 viszont január végén jelent meg, ezért éppen az első negyedévben ugrott meg az értékesítés.
- Az Apple eladásai estek a legnagyobb mértékben a tavalyi év első negyedévéhez képest, különösen Kínában csökkent a kereslet az iPhone-ok iránt. Ehhez a fejleményhez kapcsolódik, hogy az egyik vezető kínai okostelefon-márka, a Xiaomi felzárkózott a harmadik helyre, globális piaci részesedése 14,1 százalék volt a január-márciusi időszakban.
- Közrejátszott az is, hogy a prémiumkategóriás iPhone-ok újabban egyre tartósabbak, így ritkábban kell készüléket cserélni. Emiatt sok vásárló számára nem vonzó új, drága készülék vásárlása.
- Tény az is, hogy Apple mobiljainál az operációs rendszer 5 éve frissült, és a friss modellekben megjelenő új funkciók nem bizonyultak áttörést jelentő fejlesztéseknek - írja a Bild című német lap.
Az Apple számára 2024 eddig nem alakult túl fényesen, az év rögtön egy rossz hírrel kezdődött; a kaliforniai cég januárban elveszítette a világ legnagyobb piaci tőkeértékű vállalkozásának címét, amelyet egy másik amerikai óriás, a Microsoft vett át.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás