Megalakult és működő kormány hiányában frakciókormányzás van a Fideszben. Ezt jelzi, hogy a reklámadó után egy újabb kormányzati adócsomag került a parlament elé. A javaslatcsomag jegyzője Manninger Jenő, egykori - az első Orbán-kormányban - közlekedési államtitkár, aki eddig adóügyekben nem jeleskedett. A javaslatcsomag első ránézésre inkább apró változásokra tesz javaslatot, olyanokra, amelyekkel nem várható meg a nagy őszi adócsomag.
Más kérdés, hogy kormányprogram híján azt sem lehet tudni, ősszel milyen mértékű módosítás várható: a nemlétező várakozásokat épp Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter(jelölt) hűtötte e heti meghallgatásán, amikor arra célzott, hogy nem terveznek rövidtávon jelentős átalakításokat a személyi jövedelemadózásban (szja). A Fidesztől a kampányban a szja-val kapcsolatban hangzott el az egyetlen ígéret, amikor is Orbán Viktor arról beszélt, hogy a tervei szerint ennek mértéke a jelenlegi 16 százalékról egy számjegyűre, vagyis 9 százalékra csökkenhetne.
A most parlament előtt fekvő javaslatok többek között módosítanák a takarékbetétekről szóló törvényt, eszerint arra jelzálogjog nem jegyezhető be - így kívánják korlátozni a magánszemélyek hitelezését - derül ki a a szövegből.
Drágulnak az üzemanyagok - valaki jól jár
Ahogy az várható volt idén júliustól mégsem vezetik be az üzemanyagok kötelező jelölését. A meglehetősen homályos célú törvényjavaslat szerint az idehaza forgalomba hozott üzemanyagokat meg kell jelölni, úgymond a feketepiac visszaszorítása érdekében. Az eredeti javaslat már tavaly bevezette volna a kötelező jelölést, amit 2014 júliusára módosítottak, ám az NFM és az NGM nem készült el a részletszabályokkal. Most az újabb határidő 2015 július elseje lenne - legalábbis az új javaslat szerint, ám az továbbra sem derül ki, hogy mi haszna van az államnak vagy az autósnak az új jelölési rendszerből.
Az ötlet egy valakinek jó, aki majd a keverést végzi - ennek éves költségét mintegy 15-20 milliárd forintra teszik a szakemberek - amely a kutakon literenként 3-4 forintos drágulás hozna.
A mostani módosítás azt is előírja az illetékes minisztériumoknak, hogy nem kell üzemanyagfajtánként más-más jelölőanyagot használni, hanem elég lesz egy "nemzeti" jelölést használni - igaz a törvényjavaslat ez utóbbi kitételt nem így tartalmazza.
Szakmai körökben bírálták a kormány javaslatát, ugyanis arra nincs szükség; Magyarországon egyáltalán nem tapasztalhatóak visszaélések - így a jelölésnek gyakorlati haszna nem lenne. Ráadásul a Európai Bizottság szerint az üzemanyagok jelölése ütközik az áruk szabad áramlásának elvével - így nem csak technikai, hanem jogi akadályai is vannak - ezért nagy valószínűséggel akár a 2015-ös határidőt is megúszhatják az autósok.
Módosul a számlázási rend
Az általános forgalmi adóról szóló törvényben 2014. július 1-jétől módosul az időszakos elszámolású ügyletek utáni adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja. A módosításhoz a cégek számlázási rendszerének átalakítására lenne szükség, ami a tapasztalatok szerint csúszik, ezért az új rend bevezetését 2015-ig kitolja a Manninger-féle javaslat.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló