Kedden éjszakába nyúlóan tárgyalta az Országgyűlés a büntető törvénykönyv kormány javasolta szigorítását, amelynek révén akár tíz évre is leültethetők azok, akik költségvetési csalást követnek el. A módosítás a jelenlegi szabályozáshoz képest orbitális változást nem tartalmaz, inkább átnevez, összefésül, kiegészít és a maximálisan kiszabható ítéletet két évvel kitolja.
A Btk. módosítani javasolt hatályos passzusa a pénzügyi bűncselekményeket taglalja, ezen belül is az adócsalást, a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalást és a jövedékkel való visszaélést. Ez a szabályozás már ma is megdöbbentően szigorú. Kétmillió forintnál magasabb érték felett elkövetett csalásért már egytől öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható − ezt össze lehet gyűjteni azzal, ha hat alkalmazottat minimálbérre jelent be a munkáltató, ám havonta nekik 60 ezer forint helyett 90 ezer forintot fizet. A szürke jövedelemrész után ugyanis 2,2 millió forint adót és járulékot kellett volna fizetni.
Néhány évvel ezelőtt került be a Btk.-ba a munkáltatással összefüggő csalások szigorúbb büntetése, ám ez a gyakorlatban nem járt semmilyen érezhető következménnyel: a fülön csípett feketén foglalkoztatók nem kerültek tömegével börtönbe, s a feketén történő foglalkoztatás sem szorult vissza. Ennek az az oka, hogy hiába állapít meg az adóhatóság jelentősebb adóhiányt, az érintettek legfeljebb közigazgatási eljárásban kerülnek bíróság elé, büntetőeljárás csak elvétve indul.
Az új szabályozás azzal egészíti ki a hatályost, hogy a munkáltatással összefüggő adócsalást társadalombiztosításira és költségvetésire kereszteli. Ez az átnevezésen túl azt is jelenti majd, hogy a csalás nemcsak a be nem fizetett járulékokra vonatkozik majd, hanem a jogtalanul nyújtott pénzbeni és természetbeni tb-juttatásokra is. Vagyis a táppénzcsalás, jogtalanul megállapított rokkantság is jelentheti a börtönt, legfeljebb két évre. Ez a büntetés csak szolgáltatás, jogosultság megállapítójára vonatkozik, akinek jár a hozzájárulás, nem csukható börtönbe.
Elkövetési érték | Kiszabható börtön |
Kisebb 20−200 ezer forint között | nincs |
Nagyobb 200 ezer és kétmillió forint között | nincs |
Jelentős 2−50 millió forint között | 1−5 év |
Különösen nagy 50−500 millió forint között | 2−8 év |
Különösen jelentős 500 millió forint felett | 2−8 év |
Forrás: jogszabályok |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Kivitelezhetetlen lenne Nagy Márton terve?

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt

Forradalmi magyar találmány hódítja meg a világot
