A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint átmenetileg megfordult az előző napok trendje, hiszen a BÉT eddig felülteljesítette a gyengélkedő nyugati részvénypiacokat, pénteken viszont kedvező nemzetközi hangulat mellett esett a BUX. Bosnyák Zsolt szerint a hosszú ideje tartó emelkedés miatt számítani lehetett a negatív korrekcióra, és vele együtt a vezető részvények hanyatlására. Az OTP gyengülését például az sem állította meg, hogy jövőre osztalékfizetést terveznek - tette hozzá.
A Mol 30 forinttal, 1,08 százalékkal 2738 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 0,73 százalékkal 19 000 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,47 százalékkal 427 forintra erősödött, forgalma 85,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,46 százalékkal 8565 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4387,15 ponton zárt pénteken, ez 5,09 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Az előrejelzésnek megfelelően jól teljesített az AutoWallis értékesítése az év első három negyedévében. A nagykereskedelmi üzletág az év első felében tapasztalt növekedési ütemnél is gyorsabban bővült, melyben több mint négyszer annyi, míg a Kiskereskedelmi üzletágban majdnem háromszor több új gépjármű talált gazdára, mint 2020 hasonló időszakában - közölte a cég.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Ebből mi lesz?! Egymásnak ugrott Vidnyánszky Attila és az Index szerkesztősége
Így néz ki Trump pávatánca a Nobel-békedíj és két venezuelai nő között
Közlekedési összeomlás, ezrek gyalogoltak munkába
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Riasztás! Minden konyhában megtalálható a szósz, amit már le is vettettek a boltok polcairól