A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: hiába kedvező az európai hangulat, a magyar tőzsde nem tudott olyan mértékben emelkedni, mint nyugat-európai társai, alulteljesítő lett az emelkedésben a BUX. Egyedi hírek nincsenek, alacsony volt a forgalom, kis mozgások jellemezték a vezető részvényeket - mondta.
Kapcsolódó
A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2440 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,45 százalékkal 16 880 forintra nőtt, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,5 forinttal, 1,57 százalékkal 407 forintra csökkent, forgalma 66,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,23 százalékkal 8695 forintra emelkedett, a részvények forgalma 550,0 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4220,66 ponton zárt kedden, ez 16,87 pontos, 0,40 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Gikszer van a kedvelt narancslével: nagyon nem azt csomagoltak bele, amit a doboza állított
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?