A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények értéke a Richter kivételével nem, vagy alig változott.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta: a csütörtöki kereskedést az európai részvénypiacokra jellemző pozitív korrekció határozta meg. Ennek köszönhető, hogy a BUX napközben jelentősen emelkedett, bár a zárásra csökkent a lendület - tette hozzá Varga Zoltán.
A Mol árfolyama 2046 forint maradt, a papír forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,04 százalékkal 13 125 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 414 forint maradt, forgalma 94,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,04 százalékkal 8765 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3766,06 ponton zárt csütörtökön, ez 29,90 pontos, 0,80 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás