Az amerikai betétbiztosítási alap (FDIC) honlapjára felkerült adatok szerint az 5737 intézet 67,3 százalékának emelkedett a negyedéves adózott eredménye. A veszteséges bankok aránya 3,9 százalékra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 4,6 százalékról. Ez pedig annak fényében különösen jó hír, hogy a bankágazat tavalyi profitja rekordszintű, 171,3 milliárd dollár volt.
A Fox News elemzése szerint viszont hiába a növekvő profit, még vannak gondok az amerikai bankrendszerben: a lakosság ugyan újra elkezdett takarékoskodni azután, hogy ismét kamatot fizetnek a bankok a betétekre, de a gazdasági szereplők a 2008-as válság után kilenc évvel is ódzkodnak a hitelfelvételtől. Már zsinórban hatodik éve zsugorodott ennek aránya az USA-ban.
Az Egyesült Államokban az idén hét bank ment csődbe, amely rosszabb arány a tavalyi ötnél. Az Egyesült Államokban 2015-ben nyolc, 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett végleg bezárnia. A csődhullám hét éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről.
Lassan, a bikapiaccal együtt véget érhet az időszak, amíg a befektetésekhez szükséges forrásokat nem hitelekből fedezik a bankok. A tőzsdei szárnyalás közelít a végéhez és utána csúnya világ jöhet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Amikor már nem gyógyítanak: az élet végén is hiánycikk az ellátás Magyarországon
Ennyi pénzt buknak az autósok az új típusú matrica miatt
Nem a bombák a legveszélyesebbek: a legfélelmetesebb fegyver csak most csapott le
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Nehezen indult a MÁV-nak a vasárnap: sorban jönnek a hibák, jelentősek a késések
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Élet készpénz nélkül? Februártól 300 ezer forintot vehetünk fel
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa