A londoni Footsie közel 1, a párizsi CAC 40 majd' másfél, a frankfurti DAX pedig több mint 2 százalékkal 8122 pont fölé emelkedett előző napi záróértéke fölé a hét utolsó tőzsdenapján. Ezzel a DAX a 2007 nyarán elért 8105 pontos rekordot átadta a múltnak.
A német piacon kiemelkedően szerepelt több papír is: a ThyssenKrupp AG potenciális tengerentúli eszközértékesítései hírére, az Adidas gyorsjelentése megjelenése után egyaránt több mint 7 százalékkal drágult. Emellett az autógyártók részvényei is jelentősen erősítettek. Jelentősebb gyengülésre csak kivételesen került sor, ahogyan a Royal bank of Scotland esetében is. A részben állami tulajdonú brit bank jövőre vonatkozó terveit a jelek szerint nem értékelték túlságosan pozitívan a befektetők.
Kapcsolódó
A befektetők vételi kedvét elsősorban a kedvező amerikai munkaerő-piaci adat hozta meg, ami a többi európai piacot is fellendítette. A szektorok között az energia- és nyersanyagipari társaságok papírjai is keresettek voltak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Túl van fújva a Barátság-ügy? Az ukránok február 25-re ígérik az újraindítást
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Biztonsági őrökkel vitték ki az ellenőröket a fővárosi cégtől – Vitézy szerint valamit nagyon el akartak tüntetni
Megérkezett az MNB várva várt döntése
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje