Az ukrajnai háború az emberéletek tömeges tönkretételén és elpusztításán túl jelentős éghajlatkárosító hatással is jár - hívták fel a figyelmet az üvegházhatás mértékét kutató kezdeményezés (IGGAW) kedden közzétett jelentésében.
A német és a svéd kormány, illetve az Európai Éghajlatvédelmi Alapítvány által finanszírozott IGGAW kutatóinak számítása szerint
a konfliktus során eddig 311 millió tonna szén-dioxid került a légkörbe, ami körülbelül Németország éves kibocsátásának felét jelenti.
A kibocsátás több mint egyharmada (37 százalék) közvetlenül a katonai tevékenységből származott, például a harci repülőgépek, hadihajók és harckocsik által elégetett üzemanyagból.
A tanulmányban szerepel, hogy a teljes szén-dioxid-kibocsátás közel egynegyedéért a háborúval összefüggő erdőtüzek és más tűzesetek a felelősek, amelyek jellemzően a frontvonalak közelében, valamint a határ menti területeken alakultak ki. A kutatók kiemelték, hogy ezek a tüzek jelentősen növelték a levegőbe jutó üvegházhatású gázok mennyiségét, így közvetlenül hozzájárultak a konfliktus környezeti és éghajlati hatásaihoz.
Ukrajna kártérítést követel Oroszországtól a háború okozta éghajlati és környezeti károkért, az összeget pedig a környezeti szempontból fenntartható újjáépítés finanszírozására szánja. Kijev az ENSZ tavaly novemberben a brazíliai Belémben tartott éghajlatváltozási konferenciáján (COP30) 57 milliárd dollárra becsülte kártérítési igényét - emlékeztetett az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Túl van fújva a Barátság-ügy? Az ukránok február 25-re ígérik az újraindítást
Megszólalt Magyar Péter a benzinárakról – számokkal ment neki a kormánynak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Megérkezett az MNB várva várt döntése
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Biztonsági őrökkel vitték ki az ellenőröket a fővárosi cégtől – Vitézy szerint valamit nagyon el akartak tüntetni
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak