Történelmi rekord közelében akadt el a BUX, a csütörtöki kereskedésben a magyar részvényindex megközelítette a 44 407 pontos rekordot, de egyelőre nem tudta áttörni - kezdte az elemzését.
A vezető részvények közül az OTP csütörtökön újabb csúcsot ért el 15 000 forintnál, majd napon belüli korrekció indult. A bankpapír ellenállási szintje a 15 000 forint, míg támaszt a 14 300 forintos szint jelent. A Mol is emelkedett, a 2800 forintos támasz kitartott, de a későbbiekben is érdemes rá figyelni, rövid távú ellenállás 2900 forintnál található. A Richter árfolyamában 6035 forintnál van az ellenállási szint, míg 5800 forintnál a támasz. A Magyar Telekom esetében nincs változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozzák meg a mozgását - tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,05 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 182,07 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. Bár az erősödők közül az OTP árfolyama emelkedett a legkisebb mértékben, a magyar bankpapírnak így is sikerült új történelmi csúcson zárnia. A Mol 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2860 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 14 880 forintra nőtt, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,57 százalékkal 438,50 forintra gyengült, forgalma 158 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,26 százalékkal 5895 forintra emelkedett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel