Az OTP a portugál pénzintézet felvásárlásával négy helyet lépne előre a helyi piacon, részesedése 0,7 százalékkal, 2 százalékra emelkedne - írja a napigazdasag.hu. A Millenium bankot tavaly hirdették meg eladásra a tulajdonosai, feladva a 7 éve tartó küzdelmet, amely során több százmillió eurót fektettek be azzal a céllal, hogy Lengyelországhoz hasonlóan egy hídfőállás építsenek ki Romániában is.
A magyar bank már évek óta tervezi, hogy egy kis méretű pénzintézet felvásárlásával növeli súlyát a román piacon, több eladósorban lévő bank neve is felmerült potenciális célpontként, a Millenium azonban sosem került szóba még pletyka szinten sem.
A két bank nagyjából egy súlycsoportban van a piacon, piaci részesedésük alapján március végén a Millenium a 21-ik, az OTP pedig a 17-ik helyen állt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Ez történik, ha megszüntetik az Airbnb-t
Jobb résen lenni: bukhatja az ingyenes készpénzfelvételt, ha nem figyel erre a dátumra