A hazai fiatalok lakhatási helyzete vegyes képet mutat: 63 százalékuk már saját háztartást visz, emellett a szülői házban maradóknak csak egy szűk rétege, mindössze 6 százaléka érzi úgy, hogy egyáltalán nem is akar még elköltözni, azaz marad a mamahotelben – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a múlt év végén vizsgálta a 19-29 évesek költözési szándékait.
A még szülőkkel lakó fiatalok kétharmada tervezi az elszakadást, de nem tartják sürgősnek ezt. Azok körében viszont, akik mielőbb szeretnének távozni a szülői házból, leginkább a lakásbérlés az opció, 58 százalékuk ezt az utat választaná. A lakásvásárlással – mint a legvonzóbb megoldással – több mint harmaduk számol. Emellett 4-4 százalékuk a partneréhez vagy más családtag ingatlanába költözne.
Hitel nélkül esélytelen a lakásvásárlás
A következő három évben a fiatalok közel harmada, 28 százaléka készül ingatlanvásárlásra, ám a nemek és a gazdasági aktivitás szerinti megoszlás nagy különbségeket takar. A férfiak 38 százaléka tervez lakásvásárlást, szemben a nők 19 százalékos arányával. Az aktív keresők, azaz az állásban lévő fiatalok és a diákok 32-32 százaléka menne mielőbb önálló háztartásba.
A finanszírozási képesség beszédes. A fiatalok úgy gondolják, 20 százalékban kizárólag saját erőből oldanák meg a lakásszerzést, a fennmaradó 80 százalékuk azonban kisebb-nagyobb hitelfelvételre kényszerül majd. Azok aránya, akik legalább fele arányban hitelből vásárolnának, 52 százalékos.
Mankó az ingatlanhoz
Ezek az adatok arra utalnak, hogy a megfelelő saját erő hiánya és a hitelfelvételi kényszer miatt a fiatalok számára kulcsfontosságúak az állami támogatások.
A K&H felhívta a figyelmet, hogy az Otthon Start kedvezményes hitel kiváló esélyt kínál a lakásvásárlás előtt állóknak. A program keretében a fiatalok maximum 50 millió forintos hitelösszeget is igényelhetnek, ami jelentősen megkönnyítheti az önálló élet megkezdését és a saját tulajdonú ingatlan megszerzését még azokban a korcsoportokban is, ahol a saját megtakarítások összege alacsonyabb.
A K&H adatai szerint az program keretében igényelt lakáshitelek átlagos összege a szeptemberi indulás óta 35 millió forint volt, az átlagos futamidő pedig 23 év, miközben a hitelezettek 35 százaléka a 21–30 éves korosztályból került ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az Epstein-akták új felvonása: Bill Gates elárulta, kikkel volt viszonya
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Hatalmas dobással készül a fapados légitársaság: a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyét érinti
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Drámai törésvonalak a pártok között: ezen a fronton is egymásnak feszül a Fidesz és a Tisza