Óriásit emelkedve, 50 százalékos pluszban nyitottak a Trump Media & Technology részvények a New Yorki pre-market kereskedésben hétfőn. Ez a cég a Truth Social nevű közösségi médiaplatform anyavállalata.
A pozitív árfolyamreakció abból a szempontból nem akkora meglepetés, hogy elemzők szerint a republikánus párti elnökjelölt elleni szombati merényletkísérlet növeli Donald Trump esélyeit a novemberi választáson.
Kapcsolódó
Ezzel magyarázható a Trump Media papírok szárnyalása – mondta a CNBC-nek Rob Casey, a Signum Global Advisors szakértője. Ugyanakkor a Trump-féle papírokra továbbra is rendkívül magas volatilitás jellemző, közel 50 százalékkal zuhantak 3 hét alatt, miután a volt elnököt (aki egyben a társaság többségi részvényese) 34 vádpontban bűnösnek mondta ki a manhattani esküdtszék.
Az év első három hónapjában a Trump Media mindössze 770,5 ezer dollár bevételt ért el, a veszteség 327,6 millió dollárt tett ki. Csak 36 alkalmazottjuk van, de a céget közel 6 milliárd dollárra értékelik a részvényesek.
Amint a rendes tőzsdei kereskedés elindult, már „csak” 30 százalék volt az árfolyamplusz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jó hírt kaptak a túrázók, meghátrált a kormány

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Nem mindegy, melyik tengerparton lazulnánk az idei nyáron
