Az FHB 53,7 millió forintos második negyedéves nettó profitjával a portfolio.hu 272 milliós konszenzusától elmaradó eredményt tett közzé pénteki piaczárás utáni gyorsjelentésében. Az első negyedévhez hasonló 100 millió forint alatti teljesítménnyel a bank részvényesi vagyona minimális mértékben, 0,6 százalékkal, 53 milliárd 759 millió forintra emelkedett, amivel éves összehasonlításban − elsősorban a végtörlesztésből származó veszteségek következtében − a csökkenés még mindig meghaladja a 10 százalékot.

A bank több mint 14 százalékkal, 4,8 milliárd forintra csökkenő nettó kamatbevételről számolt be gyorsjelentésében, az elemzői várakozásoktól elmaradó bevételeket - az alacsonyabb hitelállomány mellett − a havi törlesztésekkel párhuzamosan csökkenő támogatási bevétel, valamint az okozta, hogy a társaság az első negyedévben a swap ügyletek zárásán többleteredményt realizált, ami ezúttal elmaradt. A kamatráfordítások viszont nem változtak jelentősen az előző negyedévhez képest, részben a még fokozatosan kifutó magasabb kamatozású betétek következtében. Csökkent a nettó kamatmarzs is, értéke 2,43 százalék lett az első háromhavi 2,85, illetve az egy évvel korábbi 2,7 százalékkal szemben.

Az összehasonlításul szolgáló negyedévekhez képest nagyobb, 3,4 milliárd forintra rúgó hitelezési veszteséget szenvedett el az FHB, mivel ahogy a gyorsjelentés is jelzi, a problémás hitelek állománya tovább nőtt az időszak során, az első negyedév végi 16,6 százalékról június végére elérte a 18,7-es arányt. A problémás állomány növekedése a minősített portfólión belüli átrendeződésből, a korábban átlag alatti, illetve kétes kintlévőségek további romlásából adódott, illetve szerepet játszott néhány, az Allianz Bank megvétele során a portfólióba került vállalati ügylet 90 napon túli nemfizetés kategóriába csúszása is.

Az, hogy a bank nyereséges tudott maradni, többek között a trading eredmény jelentős javulásának köszönhető, azon belül is a bank pénzügyi eszközei valós értékre hozásának. Itt az elmúlt év hasonló időszakában elért mínuszokhoz képest jelentős, 3,2 milliárdos nyereség képződött. A banki különadó, bár az első negyedévben teljes mértékben elszámolásra került, valójában minden negyedévben 706 millió forintot visz el. A működési költségek a negyedév során 4,05 milliárd forintra rúgtak, ami 14 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, a csökkenés elsősorban a személyi jellegű ráfordítások visszafogásának köszönhető.

A gyorsjelentésből kitűnik, hogy a magyar hitelezési piac depressziója az FHB-t sem hagyta érintetlenül. Ugyanakkor a piacon másodikként az FHB már megjelent állami kamattámogatásos konstrukciójával, amelytől a hitelezés növekedését várja az év második felében. A tőkehelyzet javult, a bank tőkemegfelelési mutatója a második negyedévre elérte a 13,7 százalékot az előző negyedév 10,2 százalékához képest.

(Spéder Zoltán, az FHB igazgatóságának elnöke egyben a Napi Gazdaság Kiadó Kft. meghatározó tulajdonosa, a CEMP-csoport elnöke is.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!