Ezt Deutsch Tamás, a DJP-ért felelős miniszterelnöki biztos jelentette be egy tatai konferencián. Az egész országban legalább nyolc-tíz helyszínen szeretnének kísérleti projekteket indítani. Az okosváros-fejlesztési program helyszíne nemcsak város lehet, hanem nagyobb szintű települési együttműködés is.
A fejlesztések érdekében jelentős képzési programokat indítanak, első körben a közigazgatásban dolgozó csaknem 60 ezer ember legalább egy százalékát szeretnék elérni, nekik tartanának továbbképzéseket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közreműködésével.
Kapcsolódó
A fejlesztések figyelembe veszik a jó európai gyakorlatokat, nem Budapestről, normatív eszközökkel szeretnék az önkormányzatok fejlesztési irányait megszabni, hanem tiszteletben tartják a települések autonómiáját. A program a Kárpát-medencei, többségi magyar települések számára is elérhető lesz.
A konferencián a tatai település- és térségfejlesztés szakmai központjának létrehozása érdekében együttműködési megállapodást kötött a város önkormányzata, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, az Edutus Főiskola és Budapest XVII. kerületének önkormányzata.
A kép forrás: MTI Fotó /Bodnár Boglárka
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban