BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,0 %
header

Szerencsi Ágnes

09.
10.
23:00

Rekordösszegű ügyvédi honorárium az Enron-ügyben

Jogosnak találta a bíróság a rekordösszegű, összesen 688 millió dollár értékű honoráriumot, amelyet az Enron Corp., a 2001-ben becsődölt amerikai energetikai óriás befektetőit képviselő ügyvédek kértek. A tizenkét szakember több mint 7,2 milliárd dollárt szerzett vissza a vállalat egykori hitelezőitől, könyvvizsgálóitól és vezetőitől, melyet most másfél millió egykori részvényes között osztanak szét, s a 9,52 százalékos tiszteletdíj nem haladja meg a szokásost. A bíróság által szerdán megítélt összeg a Bloomberg adatai szerint az Egyesült Államok történetében értékpapírcsalás-ügyben a legmagasabb. Melinda Harmon bíró szerint ugyanakkor megérdemelt a kiemelkedő juttatás, hiszen az ügyvédek hat évet, összesen mintegy 280 ezer órát töltöttek a különlegesen komplex ügy kivizsgálásával, több millió oldal Enron-dokumentumot dolgoztak fel és 420 tanút hallgattak meg, a per finanszírozására pedig több mint 45 millió dollárt fizettek saját forrásból. Az egykor a hetedik legnagyobb amerikai cég, a 68 milliárd dollár piaci értékű Enron összeomlása volt az Egyesült Államok történetének második legnagyobb csődje, a vállalat hosszú veszteséglistáján 60 milliárd dollár részvényesi vagyon, 5600 munkahely, s a dolgozók 2,1 milliárd dolláros nyugdíjalapja is szerepelt.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
09.
08.
23:00

Észtország és Lettország is recesszióba süllyedt

Az első negyedév 0,9 százalékos visszaesése után az év második három hónapjában már 1,1 százalékkal zsugorodott Észtország GDP-je, így a balti országot is elérte a recesszió - jelentette tegnap honlapján a Statistic Estonia. A jelentés szerint elsősorban az áruk és szolgáltatások exportjának visszaesése és a gyenge hazai kereslet okolható a rohamosan romló gazdasági teljesítményért. Utóbbi az előző negyedévhez képest 2,8 százalékot zuhant a háztartások fogyasztása és a tőkeberuházások jelentős visszaesése következtében. A további kilátásokat illetően igencsak megoszlanak a vélemények: a pénzügyminisztérium előrejelzése egy százalékra teszi a gazdaság idei visszaesésének mértékét, 2009-ben viszont már növekedést vár. A legnagyobb régióbeli bank, a Nordea Estonia idén a GDP 0,4, jövőre 0,7 százalékos csökkenésére számít a tavalyi 7,1 százalékos bővülés után. Ugyancsak tegnap jelentették be, hogy a Baltikum államai közt másodikként Lettországot is utolérte a recesszió, az első negyedév 0,2 százalékos zsugorodása után ugyanis az április és június közti három hónapban már 0,3 százalékkal esett vissza a gazdasági növekedés. Éves szinten 0,1 százalékos ez az érték, ami 1995 óta a legrosszabb adat. A lett gazdaságot - északi szomszédjához hasonlóan - a csökkenő lakossági fogyasztás és az ingatlanárak visszaesése sújtja, emiatt a szakértők az év hátralévő részében is a negatív trend folytatódására számítanak. A lett infláció augusztusban elérte a 15,7 százalékot, ezzel egész Európában a legmagasabb. Litvániában ezzel szemben sorozatban már második hónapja csökken az infláció, így a júliusi 12,2 százalék után augusztusban csupán 12 százalék volt a pénzromlás mértéke 2007 hasonló időszakához képest. Ahhoz, hogy a recessziótól megmeneküljön, Litvániának vissza kell szorítania a fogyasztói árak növekedését, ennek mértéke ugyanis háromszor akkora, mint az eurózóna 15 országának 3,8 százalékos átlaga. A fogyasztói árak növekedése az euró bevezetését is veszélyeztetheti, ez az egyetlen kritérium ugyanis, amit Litvánia nem teljesít. A gazdaság növekedése a második negyedévben az előzőhöz képest 7 százalékról 5,3 százalékra csökkent, mindazonáltal a szakértők szerint Vilniusnak sikerülhet elkerülnie a recessziót.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
09.
08.
23:00

Meglepetést hozott a cseh inflációs adat

Általános meglepetést okozva a legoptimistább várakozásoknál is jobb inflációs adatokat közölt augusztusra a cseh statisztikai hivatal. A júliusi 6,9 százalék után az előző hónapban 6,5 százalékra mérséklődött a pénzromlás üteme, szemben a gazdasági és stratégiai kutatóközpont 6,8 százalékos és a piac 6,6 százalékos várakozásával. Az elemzések a gáz és az olaj mellett a dohánytermékek árának csökkenésével számoltak, ám az élelmiszerárak ilyen nagyarányú visszaesésével nem. A zöldségek ára az előző hónaphoz képest 12 százalékkal, a gyümölcsöké pedig 7 százalékkal esett vissza, ami elsősorban a jó termésnek köszönhető. Az elemzők az infláció további csökkenésével számolnak, ami év végére akár 4,5 százalékra is lassulhat. Szintén tegnap tették közzé a munkanélküliségre vonatkozó legfrissebb adatot, amely júliushoz képest változatlanul 5,3 százalékon maradt. A munkaerőpiacon mintegy 312 ezer regisztrált álláskeresőt tartanak számon, ez 60 ezerrel kevesebb, mint 2007 augusztusában, csaknem 151 ezer munkahely pedig üresen áll, ugyanannyi, mint júliusban. Az elemzők arra számítanak, hogy a gazdaság gyengélkedése hamarosan a munkaerőpiacon is érezteti hatását, így 2009 végére már 6,9 százalékos munkanélküliséggel számolnak.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
09.
04.
23:59

Vádat emeltek a Credit Suisse brókerei ellen

Jelzálogcsalás és az ügyfelek megtévesztése miatt vádat emelt a washingtoni igazságügyi minisztérium a Credit Suisse két volt amerikai brókere ellen. Julian Tzolov és Eric Butler 2005 és 2007 között több mint egymilliárd dollár értékben adott el államilag garantáltnak és kockázatmentesnek mondott értékpapírokat, pedig valójában igen nagy kockázatú, a brókerek számára viszont magas közvetítési jutalékkal járó jelzáloghitelek álltak az ügyletek mögött. A kötvénypiac befagyása nyomán az eladott értékpapírok végül értéktelenné váltak. Törvénysértő ügyleteiket csaknem három éven keresztül folytatták, és csak a jelzáloghitel-piacok 2007-es befagyásakor derült fény a visszaélésekre, aminek nyomán a Credit Suisse felfüggesztette, majd elbocsátotta a két munkatársat. A brókerekre most akár 25 év börtön és 5 millió dollár értékű pénzbírság várhat, a tőzsdepiaci felügyelet (SEC) a büntetőjogi mellett polgárjogi pert is indít ellenük. A 36 éves Butler tagadja bűnösségét, állítása szerint ő csak a legjobbat próbálta megtenni az ügyfelei érdekében. Egykori munkatársa már elhagyta az Egyesült Államokat, s valószínűleg szülőhazájában, Bulgáriában tartózkodik. Az elmúlt hetekben hasonló okok miatt több nagyobb amerikai bankot, így például a Merrill Lynchet, a Goldman Sachsot, a Citigroupot, valamint a svájci UBS-t kötelezték kockázatos kötvényeik visszavásárlására több tíz milliárd dollár értékben.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
09.
04.
23:59

Folytatódik az orosz hódítás az amerikai acélpiacon

Újabb amerikai acélgyár kerül orosz tulajdonba - a negyedik legnagyobb orosz acélgyártó, a Novolipetsk Steel (NLMK) a tegnap aláírt szerződés értelmében 400 millió dollár készpénzért megveszi a Beta Steelt. A vételárat egyrészt saját tartalékaiból, másrészt a rendelkezésére álló hitelekből fizeti ki. A vállalat az idei első félévet 1,53 milliárd dollár nettó nyereséggel zárta, ami 44 százalékkal több a tavalyinál. A Beta Steel a 2007-es pénzügyi évben 547 ezer tonna acélt értékesített, árbevétele 324 millió dollár, EBIDTA-eredménye 21 millió dollár volt a SteelGuru adatai szerint. Az új orosz tulajdonos számára igen fontos az amerikai cég megvásárlása, mivel meleghengerművel rendelkezik, és termelésének több mint 35 százalékát csőgyártók használják fel. Az egyik legnagyobb amerikai csőgyártót, a John Maneely Co-t augusztus közepén vette meg 3,5 milliárd dollárért az NLMK. Az elemzők szerint egyértelmű, hogy a Vlagyimir Liszin orosz milliárdos tulajdonában levő vállalat az Egyesült Államokban vertikálisan integrált cégcsoportot hoz létre, amely jelentős védettséget élvezhet a nyersanyag- és alapanyagpiac gyors árváltozásaival szemben. Az utóbbi néhány évben orosz cégek az USA acélgyártó kapacitásának mintegy tíz százalékát vásárolták fel, felhasználva a nyersanyagok árának robbanásszerű növekedéséből befolyt milliárdokat, bízva az amerikai piac további növekedésében. A gyenge dollárnak tulajdoníthatóan összesen "mindössze" 13 milliárd dollárt fordított vállalatfelvásárlásra a Szeversztal, az Evraz Group és a Novolipetsk. A Szeversztal a napokban jelentette be, hogy 1,3 milliárd dollárért megveszi a PBS Coals Corp-ot, ezzel biztosítva amerikai cégeinek szénellátását.

Szerző(k):
Barabás János T.
Szerencsi Ágnes ,
09.
03.
23:59

Kihívásokkal küzd az európai szállítás

Jelentős változások előtt áll a szállítás Európában, a kontinens versenyképességében kiemelt szerepet játszó ágazat növekedése ugyanis nincs összhangban a közösség környezetvédelmi célkitűzéseivel. Jórészt ez a szektor felelős a kontinens olajfüggőségéért is, hiszen az EU által naponta több mint egymilliárd dollár értékben importált olaj negyven százaléka - napi 4,4 millió hordó - a járművek benzintartályába folyik. Hazánk, a balti államok, Lengyelország és Szlovákia készleteinek 90 százalékát Oroszországból szerzi, Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország ellátása pedig 40 százalékban a közel-keleti beszállítóktól függ. A nyersanyagban gazdag régióknak való kiszolgáltatottság mellett a növekvő szállítási forgalom komoly környezeti problémát is okoz, hiszen az összes európai szén-dioxid-kibocsátás mintegy 21 százaléka ennek a szektornak a számlájára írható. A szennyezés túlnyomórészt a gépjárműforgalomból származik, s az elemzések szerint 2010-ig a gépkocsiállomány további növekedésére kell számítani, elsősorban a 2004 után csatlakozott tagállamok fejlődésének következtében. Európa szén-dioxid-kibocsátásának mérséklése a szállítási szektor emissziócsökkentésének sikerétől függ - fogalmazta meg Connie Hedegaard, a dán klíma- és energiaügyi miniszter egy korábbi nyilatkozatában. Hedegaard fogja vezetni a jövő év decemberére tervezett koppenhágai klímakonferenciát, ahol a fejlett országok a 2012-ben lejáró kiotói egyezményt (KE) felváltó új, globális felmelegedést kezelő szerződés megkötéséről tárgyalnak. A KE-t 1997-ben aláíró 38 ország azt vállalta, hogy 2012-re az 1990-es szinthez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását. A célkitűzések mindeddig tarthatónak bizonyultak, ám a szerződés nem tartalmaz megszorításokat a nemzetközi légi és vízi közlekedésre vonatkozóan. A légi szállítás ugyanakkor évi 10 millió járattal az emisszió három százalékáért felelős, s az ágazat az üzemanyagárak emelkedése ellenére is egy év alatt 5,3 százalékkal növelte teljesítményét. A környezetbarát szállítási módok elterjesztését vázolja az európai szállítási politika fehér könyve, a környezeti fenntarthatóságot és a versenyképességet is szem előtt tartva. Az Európai Bizottság által 2001-ben kiadott dokumentum hatvan javaslatot tartalmaz a szállítási politika átalakítására s a szektor által előidézett kibocsátás mérséklésére. A fenntartható és biztonságos szállítás volt a témája az európai közlekedési miniszterek szeptember 1-2. között Franciaországban megrendezett informális találkozójának is, ahol a városi mobilitásról, a nehéz gépjárművekre kirótt úthasználati díjról (Eurovignette-irányelv) és a vízi országutak kiépítéséről tárgyaltak.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
09.
03.
23:59

Gyászos hangulatban a gazdaság szereplői Észtországban

Tovább romlott, s ezzel nyolc és fél éves mélypontra zuhant az üzleti és a fogyasztói szektor hangulata Észtországban - adta hírül a tallinni Konjunktuuriinstituut kutatóintézet honlapján. A gazdaság közérzetét tükröző, ipari, építőipari, kiskereskedelmi és fogyasztói bizalmat összesítő index a júliusi mínusz 12 után augusztusban mínusz 13-ra csökkent, ami az elemzők szerint egyértelműen a gazdaság további lassulását vetíti előre. A balti ország GDP-je az év első három hónapjában 0,5, a második negyedévben pedig 0,9 százalékkal zsugorodott, így - Dánia után - Európában másodikként süllyedt recesszióba a gazdasági válság tavalyi kezdete óta. Az ország 2004-es EU-csatlakozását követő fellendülés és a 2006. májusi csúcspont után meredek lejtőre került a befektetők és a fogyasztók hangulata, elsősorban az ingatlanpiaci beruházások visszaesésének, a szigorodó hitelezési feltételeknek és az infláció megugrásának következtében. Augusztusban minden üzleti szektorban romlottak a mutatók, legmélyebben, mínusz 25 ponton az építőipar landolt. A kereslet drasztikus visszaesése miatt csak a második negyedévben átlagosan 15 százalékkal csökkentek a lakásárak, s összességében 2000 óta nem állt ilyen rosszul az iparág. A fogyasztói megítélés változatlanul mínusz 19-es értéken, négy és fél éves mélyponton maradt. A központi bank számításai szerint az ország 16,4 milliárd dolláros GDP-je az idei gyengélkedés után 2009-ben akár új erőre is kaphat, amennyiben sikerül az exportot ösztönözni, ám ez javarészt a vállalati szféra teljesítményének függvénye. A múlt héten az észt pénzügyminiszter is optimizmusának adott hangot, a következő évre 2,6 százalékos növekedést prognosztizálva. Jóval borúlátóbbak azonban a nemzetközi elemzők: a Fitch Ratings az ország jelenlegi "A" besorolásának leminősítését is kilátásba helyezte, amennyiben a gazdaság lassulása hosszú távon folytatódik. A hitelminősítő ezenkívül Lettország és Litvánia mellett Észtországot is a kontinens legsérülékenyebb országai közé sorolta.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
09.
03.
23:59

Szárnyalás után fékez az ukrán gazdaság

A jelek szerint véget ért a hét bő esztendő Ukrajnában, az elmúlt évek túlfűtöttsége után lehűlni látszik az ország gazdasága. Az ezredfordulót követően dinamikus fejlődésnek indult keleti szomszédban a két évvel ezelőtti 7,3 és a tavalyi 7,6 százalék után az idén már csupán 6,5 százalékos GDP-növekedéssel számolnak az elemzők, a 2009-es kilátások pedig még ennél is borúlátóbbak, mindössze 5,5 százalék körüliek. A hanyatlás jelei elsőként az építőipari szektorban mutatkoztak: az ágazat az év első hét hónapjában összesen 2,2 milliárd dollár veszteséget könyvelt el, az értékesítés csak a nyári hónapokban 40 százalékkal esett vissza 2007-hez képest - írja az ukrán Korreszpondent című lap elemzésében. Az ingatlanárakban egyelőre nem tükröződik az iparág gyengélkedése. A beruházások volumene ugyanakkor 30 százalékkal csökkent, és ez a trend folytatódhat a jövőben is, hiszen a gazdaság lassulása a befektetőket hosszú távú stratégiájuk felülvizsgálatára kényszeríti. Így tett az eddig 80 millió dollárt invesztáló német építőipari óriás, a Knauf is, amely az eladásra váró árukészlet halmozódását látva a következő két-három évre minden befektetési tervét törölte az országban. A könnyűipart se kerüli el a válság: az élelmiszeriparban június és július hónapban is 3-3 százalékos lassulást észleltek az egy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva, ami elsősorban a vásárlóerő visszaesésének és az olcsó importáruk piacra jutásának következménye. Ez utóbbi mennyisége 2008 első hat hónapjában megháromszorozódott. A mezőgazdaságnak köszönhetően év végére újra erőre kaphat a szektor, hiszen rekordmennyiségű, a kormány szerint 43, de független elemzők szerint akár 45,45 millió tonna gabonatermés is várható. Igazán nagy veszteségeket az acél iránti kereslet visszaesése miatt szenvedhet el Ukrajna, a kohászati ipar teszi ki ugyanis az ország exportjának több mint 40 százalékát. Az árcsökkenés következtében a folyó fizetési mérleg hiánya az előzetes becslések szerint akár a GDP 9,3 százalékát is elérheti, ami a kormányt könnyen a valuta leértékelésére ösztönözheti. Ezzel párhuzamosan a kabinetnek a magas inflációval is meg kell küzdenie: a pénzromlás mértéke az első hat hónapban 15,5 százalékos volt, a Világbank az év egészére vonatkozóan 21,5 százalékkal számol.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes