BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szárnyalás után fékez az ukrán gazdaság

2008. szeptember 3. szerda, 23:59

A jelek szerint véget ért a hét bő esztendő Ukrajnában, az elmúlt évek túlfűtöttsége után lehűlni látszik az ország gazdasága. Az ezredfordulót követően dinamikus fejlődésnek indult keleti szomszédban a két évvel ezelőtti 7,3 és a tavalyi 7,6 százalék után az idén már csupán 6,5 százalékos GDP-növekedéssel számolnak az elemzők, a 2009-es kilátások pedig még ennél is borúlátóbbak, mindössze 5,5 százalék körüliek. A hanyatlás jelei elsőként az építőipari szektorban mutatkoztak: az ágazat az év első hét hónapjában összesen 2,2 milliárd dollár veszteséget könyvelt el, az értékesítés csak a nyári hónapokban 40 százalékkal esett vissza 2007-hez képest - írja az ukrán Korreszpondent című lap elemzésében. Az ingatlanárakban egyelőre nem tükröződik az iparág gyengélkedése. A beruházások volumene ugyanakkor 30 százalékkal csökkent, és ez a trend folytatódhat a jövőben is, hiszen a gazdaság lassulása a befektetőket hosszú távú stratégiájuk felülvizsgálatára kényszeríti. Így tett az eddig 80 millió dollárt invesztáló német építőipari óriás, a Knauf is, amely az eladásra váró árukészlet halmozódását látva a következő két-három évre minden befektetési tervét törölte az országban.
A könnyűipart se kerüli el a válság: az élelmiszeriparban június és július hónapban is 3-3 százalékos lassulást észleltek az egy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva, ami elsősorban a vásárlóerő visszaesésének és az olcsó importáruk piacra jutásának következménye. Ez utóbbi mennyisége 2008 első hat hónapjában megháromszorozódott. A mezőgazdaságnak köszönhetően év végére újra erőre kaphat a szektor, hiszen rekordmennyiségű, a kormány szerint 43, de független elemzők szerint akár 45,45 millió tonna gabonatermés is várható.
Igazán nagy veszteségeket az acél iránti kereslet visszaesése miatt szenvedhet el Ukrajna, a kohászati ipar teszi ki ugyanis az ország exportjának több mint 40 százalékát. Az árcsökkenés következtében a folyó fizetési mérleg hiánya az előzetes becslések szerint akár a GDP 9,3 százalékát is elérheti, ami a kormányt könnyen a valuta leértékelésére ösztönözheti. Ezzel párhuzamosan a kabinetnek a magas inflációval is meg kell küzdenie: a pénzromlás mértéke az első hat hónapban 15,5 százalékos volt, a Világbank az év egészére vonatkozóan 21,5 százalékkal számol.

Szerencsi Ágnes
Szerencsi Ágnes

Ez is érdekelhet