BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
header

Napi Gazdaság

01.
06.
00:00

Négymillió fölé emelkedett a foglalkoztatottak mennyisége

A munkanélküliségi ráta év/év alapon 1,3 százalékponttal, 9,3 százalékra mérséklődött a 15−74 évesek körében, miután tavaly szeptember−novemberben az állástalanok száma 411 ezer volt, 57 ezerrel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában − közölte a KSH. A ráta 2012-ben 10,9 százalékon állt és tavaly óta folyamatosan csökken: 2013. január−márciusban 11,8 százalék volt, március−májusban 10,5, május−júliusban 10,1 százalék, majd június−augusztusban 10 százalék alá, 9,9 százalékra csökkent. A mutató 2008 vége óta nem mutatott ilyen alacsony mértéket. A foglalkoztatottak száma 19,4 ezer fővel bővült az előző háromhavi átlaghoz képest, így a foglalkoztatás 86,6 ezerrel, 4,01 millióra nőtt egy év alatt, amire a rendszerváltás óta nem volt példa − mondta Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője. A foglalkoztatás növekedését túlnyomó részben a téli közmunkaprogram elindulása segítette, míg kisebb részben a magyar munkavállalók külföldi munkavállalása, valamint a feldolgozóipari és építőipari létszámbővülés támogathatta.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
06.
00:00

Milliárdos veszteségre készülnek a tankönyvkiadók

Elérheti a tízmilliárd forintot az az összeg, amit az Európai Unió és a magyar kormány feleslegesen juttatott korábban a január elsejével állami kézbe vett tankönyvpiacra. Az egyelőre forgalomban lévő, kompetenciaalapú kiadványok fejlesztésére ugyanis 3 milliárd forintot kapott Magyarország az uniótól. A finanszírozást ötéves elszámolási időszak követi, vagyis ezeket a könyveket a folyósítástól kezdve legalább öt évig alkalmazni kell − ez az időtartam pedig több esetben még nem járt le, így akár kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarország ellen az ügyben. (Az állami kézbe vétel szakértők szerint ellentétes lehet a közösségi versenypiaci szabályokkal.) Milliárdokat emészthet fel az is, ha tönkremennek terjesztők és forgalmazók, az állam ugyanis ezeket a tevékenységeket egyedül látja majd el − bár azt még nem tudni, hogy a már létező cégeken vagy egy létrehozandó új szereplőn keresztül. Egyelőre csak az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézetet (OFI) nevesíti a kihirdetett rendelet, az intézmény a tankönyvfejlesztésért lesz felelős.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
06.
00:00

Óvatos javulás Nyugat-Európában

Mérsékelt erősödéssel zárták a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai részvénypiacok, a frankfurti DAX például 0,4 százalékkal, 9435 pontig emelkedett. A német piacon jól szerepelt többek között a HeidelbergCement, melynek árfolyama 1,65 százalékkal emelkedett. Jó napja volt a Lufthansának is, a pénzügyi szektor képviselői viszont rosszul teljesítettek, hiszen a MunichRe 1,2 százalékot esett, a Commerzbank pedig egy százalékkal lett olcsóbb.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
06.
00:00

Háromszáz felé araszolt a forint pénteken

Folytatódott a magyar deviza gyengülése a hét utolsó kereskedési napján, 299 felett is kötöttek üzleteket az euró piacán. A délutáni 298,72-es árfolyam 0,3 százalékkal volt magasabb a csütörtökinél. A dollárral szemben 0,9 százalékkal, 219,46-ig esett a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 242,9 forintba került. A fentiek alapján a vártnál jobb költségvetési adat sem hozott komolyabb vételi kedvet a forint piacára.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
06.
00:00

Eladhatják részvényeiket a Richter-dolgozók

A Richter Gedeon Nyrt. bejelentette, hogy felszabadította a 2009−2011-es elismert munkavállalói részvényprogram harmadik évében, 2011. december 19-én átadott részvényeket az eladási tilalom alól, így azok szabadon értékesíthetők. A társaság 48 973 részvényt adott át a vállalat eredményességéhez kiemelkedően hozzájáruló dolgozóknak, ez az azóta bekövetkezett részvényfelaprózás miatt 489 730 mostani részvénynek felel meg. Piaci szereplők szerint a Richter-részvények piacán nem okoz majd jelentős nyomást a tőzsdére kerülő részvénycsomag, legfeljebb mérsékelt árfolyamhatásra lehet számítani a következő napokban-hetekben a korábbi évek tapasztalata alapján. A gyógyszerrészvény az elmúlt napokban alulteljesítő volt a magyar piacon, ami inkább a tavalyi kiemelkedő teljesítmény korrekciójaként értelmezhető, nincs mögötte fundamentális ok. Az év első hetében általában még nem indul be az élet a tőzsdén, a külföldi intézményi szereplők csak jövő héten érkeznek vissza. Ez meglátszik a magyar tőzsde forgalmán is, a Richter-papírok napi forgalma is felére-harmadára esett vissza.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
06.
00:00

A hedge-fund-guru 25 százalékot nyert tavaly

A neves hedge-fund-guru, Dan Loeb vezette Third Point 25 százalékos nyereséget termelt befektetői számára az elmúlt évben − tudósított a Reuters egy ügyfélre hivatkozva, aki már megkapta az alap teljesítményéről szóló kimutatást. Ezzel ugyan a Third Point túlteljesítette legtöbb versenytársát, ám a vezető amerikai részvényindexet nem sikerült megvernie, hiszen az S&P−500 29 százalékot emelkedett 2013-ban. Dan Loeb legnagyobb befektetései között találhatjuk a Yahoo és az American International Group (AIG) részvényeit és az év folyamán részesedést vásárolt a FedEx-ben is. Tavalyi emlékezetes húzásai között szerepelt, amikor a Sotheby's vezérigazgatóját lemondásra szólította fel.

Szerző(k):
Napi Gazdaság