A tervek szerint december 30-án jelent volna meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) frekvenciapályázata, amelyen a 800, 900, 1800, 2600 MHz-es sávokat értékesítenék. (A 450 MHz-es frekvencia hasznosítására egy másik eljárás keretében várnak majd jelentkezőket.) A felhívás azonban eddig nem került nyilvánosságra. A NMHH kommunikációs igazgatósága arról tájékoztatta a Napi Gazdaságot, hogy a tervezettel kapcsolatban számos konstruktív észrevétel és javaslat érkezett a szolgáltatóktól, jelenleg ezek beépítése zajlik, a megjelenés időpontjáról azonban nem nyilatkozott a hatóság. Információink szerint a 450 Mhz-es frekvencia értékesítésének különválasztását egyesek úgy értelmezik, hogy az állami MVM Zrt.-re "szabják" a kiírás ezen részét. A végső kiírás ugyanakkor nem késik, hiszen költségvetési bevételi kényszer nem sürgeti a kiírót, a várt összeg ugyanis egy év alatt mindenképpen befolyik majd. A kormány legalább 120 milliárd forint bevételt remél az eladásból, de az összeg ennél lényegesen nagyobb is lehet. A két frekvenciaértékesítés részben lehetőséget ad arra, hogy egy új pályázó is megjelenjen, bár szakmai körök szerint ennek nem nagy az esélye.
Szerző: Diószegi József
