BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ezek voltak az elmúlt év legjobb befektetései

Százmillió dollár nyereség kevesebb mint tízmilliós befektetéssel aranyshorton, 48 százalék japán részvényeken − a The Wall Street Journal (WSJ) az elmúlt év legjobb fogásaiból szemezgetett.

2014. január 6. hétfő, 00:00

A legnagyobb nyereséget hozó befektetések, mint általában, tavaly is a piac meggyőződésével ellentétes irányú pozíciók voltak, de sokat lehetett nyerni azzal is, ha valaki levonta a következtetést a kormányzati lépések részvényekre gyakorolt hatásáról és nem félt meg is tenni a téteket. Az elsőre példa Chris Tuohy, a londoni Tudor Investment Corp. szenior üzletkötőjének esete. A 14 milliárd dollárt kezelő hedge fund munkatársa 2013 elején aranyputopciókat vásárolt, amelyek akkor hoznak nyereséget, ha az arany ára esik − mesélték a WSJ-nek a céghez közeli források. Tette ezt annak ellenére, hogy ekkor még az árupiaci stratégák legtöbbje optimista volt a nemesfém kilátásaival kapcsolatban. Amikor tavasszal a befektetői szemlélet kezdett megváltozni, és elkezdték leépíteni az aranybefektetéseket, Tuohy nyeresége egyre nőtt. Az egykori Goldman Sachs-bróker egész nyáron kitartott pozíciója mellett, ám az elmúlt hetek esését már nem várta meg, még azelőtt kiszállt. Tuohy végül 100 millió dollár nyereséget termelt a Tudor hedge fundnak kevesebb mint 10 milliós kezdeti befektetéssel. A WSJ által megkérdezett hedgefund-üzletkötők szerint az iparági gyakorlat alapján több mint tízmillió dollár jutalom üthette a dörzsölt trader markát.

A legtöbb hedge-fund-menedzsert ugyanakkor legalább olyan váratlanul érte a 2013-as részvénypiaci rally, mint az arany mélyrepülése. A múlt év kezdetén a Wall Street vezető stratégái 8,2 százalékos emelkedést jósoltak az S&P−500 indexben a Birinyi Associates elemzőcég szerint.

Ezzel szemben az amerikai részvénypiac az elmúlt 16 év legnagyobb emelkedését produkálta: a Dow 27 százalékot, az S&P−500 pedig 30 százalékot ment föl.

Néhány profi befektető azonban felismerte a kínálkozó lehetőséget.  Szeptember elején egy ötszázalékos részvénypiaci korrekciót követően, amikor mindenki a hozamemelkedés miatt aggódott, David Tepper, a 21 milliárd dollárt kezelő hedge fund, az Appaloosa Management LP vezetője elkezdett emelkedésre játszani. Call opciókat vásárolt, mivel nem érezte indokoltnak, hogy ezek sokkal olcsóbbak, mint a piaci esésből profitáló put opciók. Az év hátralévő négy hónapjában a piac meredeken emelkedett, és a cég legnagyobb hedge fundja jutalékok után 42 százalékos nyereséget ért el 2013-ban. Tepper továbbra is óvatosan optimista a részvénypiaccal kapcsolatban, mivel szerinte a részvények árazása nem olyan magas ahhoz képest, amilyen alacsonyak és amilyenek várhatóan lesznek a kockázatmentes hozamok.

A Paulson & Co. 2,7 milliárd dolláros Recovery Fundja több mint kétszer akkora részvény-longpozíciót tartott az év elején, mint amekkora short kitettsége volt, ez a JP Morgan kimutatásai szerint kétszer akkorának számított, mint a hedge fundok átlaga. A John Paulson vezette cég tovább növelte vételi pozícióit a tavasz folyamán: jelzáloghitel-biztosítókban, nemzetközi bankokban és ingatlancégekben vásárolt részesedést. A legutolsó adatok szerint az alap 55 százalékos nyereséget ért el a díjak levonása után november végéig. Az alap sikerdíja 20 százalék, vagyis Paulson maga is több száz millió dollárt nyert sikeres döntéseivel. Más stratégiát követő alapjai szintén két számjegyű nyereséget hoztak tavaly, aranyba fektető alapja viszont súlyos veszteséget szenvedett el − igaz, ez kicsinek számít a cégen belül.

A Jericho Capital Partners LP, egy 1,8 milliárd dollárt kezelő, telekom, média és technológia fókuszú, kevésbé ismert alap azzal keresett sokat befektetőinek, hogy az év közepén háromszorosára növelte kitettségét a vételi irányban, de nem foglalkozott a részvényválasztással, hanem az egész piac emelkedésére tett. Ezzel a stratégiával 33 százalékos hozamot ért el 2013-ban, kétszer akkorát, mint a technológiai fókuszú hedge fundok átlaga.

A legnagyobb nyereségek forrása azonban tavaly a japán részvénypiac volt. 2012 végén Jeffrey Altman és csapata a 4 milliárd dollárt kezelő Owl Creek Asset Management LP-nél arra alapozta befektetéseit, hogy a japán kormány és a jegybank agresszív lépéseket fog tenni a gazdaság és az infláció felpörgetésére. Az Owl Creek a Japan Airlines Co egyik legnagyobb részvényese lett és jelentős részesedést vásárolt más japán társaságokban is − mondták a WSJ-nek a céghez közeli források. Jórészt ennek köszönhető, hogy a hedge fund 48 százalékos nyereséggel örvendeztette meg befektetőit.

Az idei évre a szakértők óvatosan optimisták az amerikai részvényekkel kapcsolatban, úgy tűnik, a nyereségek is kisebbek lesznek idén, mint 2013-ban. Ahogy Adam Parker, a Morgan Stanley vezető amerikai részvénystratégája fogalmazott, a befektetők most egyedül amiatt aggódnak, hogy eltűnt a félelem a piacokról. De ez legyen a legnagyobb bajunk.

Szerző: Molnár Gergely

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet